Nemzetközi labdarúgás

Az Egyesült Államok még nem áll készen a profi sportra

Donald Trump amerikai elnök egészségügyi tanácsadója szerint az Egyesült Államok a koronavírus-járvány közepette még messze nem áll készen arra, hogy újrainduljanak a profi sportligák küzdelmei.

"Szeretném, ha már minden sportág visszatérhetne a normális kerékvágásba" – mondta a New York Timesnak Anthony Fauci, az Allergológiai és Fertőző Betegségek Országos Intézetének igazgatója. "Tanácsadóként, orvosként és tudósként azonban azt kell mondanom, hogy ha megnézzük az országot, erre még nem állunk készen."

Az azonosított vírusfertőzöttek száma az Egyesült Államokban a legmagasabb a világon, több mint egymillió.

A legnagyobb sportligák március közepén félbeszakították az idényt, vagy elhalasztották a rajtot. Az egyetlen kivétel az amerikaifutball-liga, az NFL, amely hagyományosan szeptemberben kezdődik, de itt is a szokásostól eltérő a felkészülés. A baseball-ligával (MLB) kapcsolatban különböző ötletek merülnek fel, hogyan bonyolítsák le az idényt, a kosárlabda-bajnokságban (NBA) pedig megengedték a csapatoknak, hogy játékosaik péntektől ismét látogathassák az edzőközpontokat.

""
Fotó: Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images

Egy nyilatkozatában Trump elnök is kifejezte azon kívánságát, hogy az országban hamarosan éledjen újra a sportélet.

Fauci hangsúlyozta: ahhoz, hogy a nézők visszatérhessenek a lelátókra, oltóanyagra lenne szükség, de szurkolók nélkül is nehéz feladat szavatolni a játékosok és más közreműködők biztonságát.

"Ha pedig ezt nem tudjuk biztosítani, akkor sajnos bele kell harapni a savanyú almába, és ki kell mondani: erről a sportágról ebben a szezonban le kell mondanunk" – fogalmazott a tanácsadó.

Borítókép:GettyImages