Vízilabda

Az ausztráloktól is kikapott a női pólóválogatott

Bíró Attila szövetségi kapitány együttese háromszor is hátrányba került a nyitó negyedben, s bár Keszthelyi Rita kétszer egyenlített, az első nyolc perc után 3-2-re az ausztrálok vezettek. A folytatásban az ausztrálok növelték előnyüket, míg Kisteleki Hanna megúszása után ziccert hárított a kapusuk, aki több nagy védést is bemutatott, ennek köszönhetően kétgólos előnnyel vonulhattak pihenni a vendégek.
 
A nagyszünet után Keszthelyi Rita emberelőnyös góljával feljebb zárkózott a magyar válogatott, de egyenlíteni nem tudott, s mindkét csapat elsősorban a védekezésre koncentrált. A záró negyedben három és fél perccel a végső dudaszó előtt az ausztrálok visszaállították a kétgólos különbséget, amelyből már nem tudott faragni a házigazda magyar csapat, így második mérkőzését is elvesztette a tornán.

"Az eredmény is mutatja, hogy támadásban vérszegények vagyunk még. Tegnap a fél meccsen volt jó a védekezés, ma már az egészen, bízom benne, hogy holnap támadásban is tudunk javulni – nyilatkozta az M4 Sportnak Bíró Attila. – Fizikálisan jók voltak a játékosok, nem őrölték fel őket az erősebb ausztrálok – tette hozzá. "Fontos, hogy úgy utazzunk el Rióba, hogy legyen sikerélmény."

Benu Kupa, 2. forduló:
Ausztrália-Magyarország 5-3 (3-2, 1-0, 0-1, 1-0)

A magyar gólszerző: Keszthelyi Rita 3.

A másik csütörtöki mérkőzésen:
Spanyolország-Olaszország 13-12 (2-3, 5-4, 3-2, 3-3)

Szerdán játszották
:
Széchy-uszoda:
Olaszország-Magyarország 10-7 (2-4, 2-3, 5-0, 1-0)
Spanyolország-Ausztrália 9-8 (3-2, 2-2, 0-3, 4-1)

A női torna állása:
1. Spanyolország 6 pont, 2. Olaszország 3 (22-20), 3. Ausztrália 3 (13-12), 4. Magyarország 0.

A BENU Kupa további programja:
Péntek:
Hajós-uszoda, 50-es medence:
Olaszország-Ausztrália – 13.00 (női mérkőzés)
Grúzia-Ausztrália – 17.30 – (férfi mérkőzés)
Magyarország-Spanyolország – 19.00 (női mérkőzés)
Magyarország-Horvátország – 20.30 (férfi mérkőzés)
Szombat:
Hajós-uszoda, 50-es medence:
Horvátország-Ausztrália 19.00 (férfi mérkőzés)
Magyarország-Grúzia – 20.30 (férfi mérkőzés)
Vasárnap:
Hajós-uszoda, 50-es medence:
Magyarország-Ausztrália – 10.00 (férfi mérkőzés)
Horvátország-Grúzia – 11.30 (férfi mérkőzés)