Átigazolási hírekNémet fociSpanyol foci

Az Atlético Madrid közeledik a kilencedik nyári átigazolásához

Kép forrása: Getty Images

Ami talán azt is jelenti majd, hogy a "Matracosok" befejezik az új játékosok szerződtetését. Bár ez még korántsem biztos.

A tavalyi szezon bronzérme és a „korai” klubvilágbajnoki búcsú után ugyanis az Atlético Madrid tulajdonosai belátták, hogy komolyan kell áldozniuk a csapatra, hogyha jobb eredményeket akarnak.

Így Diego Simeone hatalmas átigazolási költségvetést kapott a vezetőségtől. Mivel a most következő szezonban valódi kihívást kíván állítani a csapat a Barcelona és a Real Madrid számára.

A Los Rojiblancos a tavalyi harmadik helyen immár a nyolcadik alkalom volt, hogy Simeone vezetésével az El Clasico párosa mögött végeztek. De idén ismét visszakapaszkodnának az élre.

Ezért pedig most anyagi áldozatot is vállaltak.

Hiszen az Atlético Madrid eddig körülbelül 155 millió eurót költött a nyáron.

Ezért Simeone nyolc játékost vett. Miközben el is adott.

De Rodrigo Riquelme és Angel Correa távozása mindössze 16 milliót tett hozzá a bevételi oldahoz. Illetve Rodrigo De Paul kölcsönadása az Inter Miaminak szintén 15 millió eurót hoz majd 2025 végén, ha az MLS-csapat aktiválja az argentin játékosra vonatkozó vásárlási záradékát.

Érkezett a védőpáros, Marc Pubill és David Hancko. Simeone három új középpályást is igazolt: Alex Baenát, Thiago Almadát és Johnny Cardosót.

Az olasz védő, Matteo Ruggeri az Atalantától érkezett. A korábbi kölcsönjátékos, Clement Lenglet és Juan Musso pedig végleges szerződéssel marad a klubnál.

A Stuttgart vezetése pedig zöld utat adott Enzo Millot távozásának. Ő lehet az Atlético kilencedik igazolása a nyáron.

A Mundo Deportivo szerint a Bundesliga klub engedélyt adott a játékosnak, hogy kihagyja a Celta Vigo elleni barátságos mérkőzést, hogy véglegesítsék madridi igazolásának részleteit.

Az Atlético kifizeti a 20 millió eurós kivásárlási árát, így a 23 éves játékos a középpályát erősítheti majd.

Most pedig jöhet a munka nehezebb része Simeone számára. Hiszen az érkezett kilenc játékost és régi keretet össze kell gyúrnia. Amire sok ideje már nem lesz.

Hiszen az Atlético Madrid augusztus 3-án a Porto ellen kezdi meg az előszezoni meccseket. Míg augusztus 17-én az Espanyol ellen startol a bajnoki szezon.