Nemzetközi labdarúgás

Az Atléti klasszisa érkezhet a MU-hoz

Szigetországi sajtóinformációk szerint a Manchester United együttese közel áll Antoine Griezmann megszerzéséhez. José Mourinho régóta figyeli a gall labdarúgót, akire 86 millió fontot is áldozna a MU. 

 
Griezmann 2014 nyara óta erősíti az Atlético Madrid együttesét, ebben a szezonban már 14 gólt szerzett a spanyol bajnokságban, míg a Bajnokok Ligájában négy alkalommal köszönt be. 

Az átigazolási piacon is összecsap a Chelsea és a MU " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

A Chelsea 32 millió fontért szerződtetné a Monaco játékosát, Tiemoue Bakayokót. Az angol bajnokság listavezetőjének a Manchester Uniteddel is meg kell küzdenie a középpályásért, hiszen a Vörös Ördögök érdeklődését is felkeltette a 22 éves labdarúgó. Bakayoko új csapatban kívánja folytatni a pályafutását, erre utal az is, hogy nem fogadta el jelenlegi csapatának új szerződését.