Nemzetközi labdarúgás

Az Aston Villára és a Chelsea-re is nehéz mérkőzés vár

Szombattól keddig kerül sor az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójának mérkőzéseire, melyeknek során folytatódik a küzdelem a harmadik hely megszerzéséért, valamint a kiesés elkerüléséért.

A következő szezonban másodosztályú szereplést jelentő 18-19. pozícióban egyelőre a Bournemouth és az Aston Villa áll, ugyanakkor pénteken este még lejátsszák a 36. kör zárómeccsét, melyen épp a 16. helyezett West Ham United fogadja a 17. Watford együttesét.

Ez az összecsapás nagyban befolyásolja majd a kiesés elkerüléséért vívott harcot, amelyik csapat ugyanis megnyeri ezt a találkozót, az kedvezőbb helyzetbe kerül az utolsó két fordulóra.

A folytatásban szombaton a Bournemouth a 12. Southamptont fogadja, s miután a vendégeknek gyakorlatilag tét nélküli a mérkőzés, a hazaiak egy győzelemmel nagy lépést tehetnek a bennmaradás felé.

Az Aston Villának már nehezebb dolga lesz, ugyanis hétfő este az Arsenalt fogadja, amely mélyen a várakozások alatt szerepel az idényben, de legutóbb legyőzte a már bajnok Liverpoolt és még van halvány esélye arra, hogy odaérjen a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyikére.

""
Lampard nincs könnyű helyzetben.

Fotó: Michael Regan/Getty Images

A harmadik helyet egyelőre a Chelsea birtokolja, ugyanakkor Frank Lampard tanítványaira nem vár könnyű mérkőzés, mivel a fordulót záró kedd késő esti összecsapáson a hazai pályán veretlen Liverpool vendégei lesznek.

A negyedik Leicester City – amely egy ponttal marad el a Chelsea-től – ezúttal vasárnap a nemzetközi kupaszereplésért még mindig versenyben lévő Tottenham Hotspur otthonába látogat, míg az ötödik Manchester United kedden este a West Hamet fogadja.

Az utolsó előtti kör szombat este a sereghajtó és már biztosan kieső Norwich City Burnley elleni összecsapásával kezdődik.

Premier League, 37. forduló:

szombat:
Norwich City-Burnley 18.30

vasárnap:
Bournemouth-Southampton 15.00
Tottenham Hotspur-Leicester City 17.00
Brighton-Newcastle United 19.00
Sheffield United-Everton 19.00
Wolverhampton Wanderers-Crystal Palace 19.00

hétfő:
Watford-Manchester City 19.00
Aston Villa-Arsenal 21.15

kedd:
Manchester United-West Ham United 19.00
FC Liverpool-Chelsea 21.15

A tabella:

1. Liverpool FC 36 77-29 93 pont – már bajnok
2. Manchester City 36 93-35 75 – már BL-induló
3. Chelsea 36 64-49 63
4. Leicester City 36 67-36 62
5. Manchester United 36 63-35 62
6. Wolverhampton Wanderers 36 49-38 56
7. Tottenham Hotspur 36 57-46 55
8. Sheffield United 36 38-35 54
9. Arsenal 36 53-45 53
10. Burnley 36 40-48 51
11. Everton 36 42-53 46
12. Southampton 36 46-59 46
13. Newcastle United 36 37-55 43
14. Crystal Palace 36 30-47 42
15. Brighton 36 37-53 37
16. West Ham United 35 44-59 34
17. Watford 35 33-54 34
18. Bournemouth 36 37-62 31
19. Aston Villa 36 39-66 31
20. Norwich City 36 26-68 21 – már kiesett

Borítókép: Matthew Ashton – AMA/Getty Images