Az AS Roma és a Como elérte a Bajnokok Ligáját, a Juve és a Milan lemaradt róla
A Cremonese 4-1-re kikapott hazai pályán a Comótól az olasz labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján, s ezzel kiesett, míg a bronzérmet az AS Roma szerezte meg.
Korábban már eldőlt, hogy az idény végén a Hellas Verona és a Pisa búcsúzik az élvonaltól. Vasárnap este az is kiderült, hogy a harmadik kieső a Cremonese lesz. A játékvezető három piros lapot is adott a cremonai csapatnak, igaz, csak egy játékos volt a pályán, a másik kettőt a kispadról állította ki.
Az utolsó kör előtt az AC Milan állt a harmadik helyen, s a mezőny második felében szerénykedő Cagliari legyőzése nem tűnt megoldhatatlan feladatnak, különösen úgy, hogy a hazaiak a második percben már vezettek is.
A vendégek azonban fordítottak, s mivel az AS Roma a már kiesett Verona otthonában 2-0-ra nyert, megszerezte a bronzérmet.
A milánói együttes többet veszített a három pontnál, mivel a vereséggel a harmadikról az ötödik helyre esett vissza, és a Bajnokok Ligája helyett csak az Európa-ligában indulhat.
A Torino-Juventus városi rangadó előtt a két klub szurkolóinak egy része összeverekedett egymással, egy vendégdrukkert súlyos fejsérüléssel szállítottak kórházba, további nyolcat viszont őrizetbe vett a rendőrség.
A zavargás miatt a mérkőzés több mint egy órás késéssel, 21.50-kor kezdődött. A mérkőzés végül 2-2-es döntetlennel zárult, így a Juventus csak hatodik lett.
A gólkirályi címet a bajnok Internazionale argentin támadója, Lautaro Martínez szerezte meg 17 találattal.
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.
Serie A, 38. (utolsó) forduló:
Parma-Sassuolo 1-0 (0-0)
SSC Napoli-Udinese 1-0 (1-0)
AC Milan-Cagliari 1-2 (1-1)
Cremonese-Como 1-4 (0-1)
Lecce-Genoa 1-0 (1-0)
Hellas Verona-AS Roma 0-2 (0-0)
később:
Torino-Juventus 21.50
szombaton játszották:
Bologna-Internazionale 3-3 (2-1)
SS Lazio-Pisa 2-1 (2-1)
pénteken játszották:
Fiorentina-Atalanta 1-1 (1-0)