A múltban éppen Arsene Wenger volt az, aki sokszor kénytelen volt kulcsjátékosok hiányára hivatkozni nagy jelentőségű mérkőzések előtt, most azonban kollégája, Louis van Gaal küzd hasonló problémával, csapata keretéből ugyanis 12-en is hiányoznak különböző okok miatt. A holland szakember négy védőjére sem számíthat, így valószínűleg két tinédzsert – Patrick McNairt és Tyler Blackettet – is nevezi majd a londoni mérkőzésre.

A házigazdáknál várhatóan Danny Welbeck vezeti majd a támadásokat, ő szeptemberben éppen az MU-tól igazolt az Arsenalhoz, s azóta – klub- és válogatott szinten – tízszer volt eredményes. Az Ágyúsok a nemzetközi szünet előtt két csalódást keltő eredménnyel okoztak bosszúságot szurkolóiknak, előbb 3-0-s vezetésről döntetlent játszottak az Anderlechttel a Bajnokok Ligájában, majd a bajnokságban kikaptak a Swansea City vendégeként.

"Két mérkőzést játszunk otthon, előbb a Manchester Uniteddel, majd a Borussia Dortmunddal, s ha a közönség a kezdetektől mellettünk áll, és sikerül jó eredményeket hoznunk, akkor mindjárt más lesz a történet" – fogalmazott a szombati rangadó előtt Mikel Arteta csapatkapitány.

Az Arsenal jelenleg a hatodik a tabellán 17 ponttal, az MU egy pont lemaradással követi a hetedik helyen.

A veretlenül listavezető Chelsea a West Bromwich Albion együttesét fogadja a hétvégi fordulóban, s mivel négy pont az előnye a második Southamptonnal szemben, biztosan az élen is marad. A déli csapat az Aston Villához látogat majd hétfőn, míg a címvédő, harmadik Manchester City az ötödik Swansea Cityt fogadja.

LABDARÚGÁS
Premier League, 12. forduló
Szombat
Chelsea-West Bromwich Albion 16.00
Everton-West Ham United 16.00
Leicester City-Sunderland 16.00
Manchester City-Swansea City 16.00
Newcastle United-Queens Park Rangers 16.00
Stoke City-Burnley 16.00
Arsenal-Manchester United 18.30
Vasárnap
Crystal Palace-FC Liverpool 14.30
Hull City-Tottenham Hotspur 17.00
Hétfő
Aston Villa-Southampton 21.00

""