Angol foci

Az Arsenal úgy tett, ahogy egy bajnokesélyesnek kell

Kép forrása: Julian Finney/Getty Images

A Manchester City Everton elleni pontvesztése óta gyakorlatilag kész tény, hogy ezt a bajnoki címet csak Mikel Arteta-csapata veszítheti el.

Persze ehhez nem fér bele egy hiba sem. Így hétfőn este az Arsenal számára csak a három pont volt elfogadható, a már kiesett Burnley ellen.

Az első negyedóra „ismerkedése” után előbb Leandro Trossard tálalt remek labdát Kai Havertz elé, aki mellé lőtt. Majd Trossard maga is vállalkozott, de csak kapufát talált.

Az Ágyúsok nyomás alatt tartották az ellenfél kapuját, de csak Martin Odegaard helyzete volt említésre méltó.

Aztán a 37. percben következett egy, a tökélyre fejlesztett pontrúgásokból. Bukayo Saka ívelt be egy szögletet Kai Havertz fejére, aki megszerezte a vezetést a házigazdáknak. 

Az első félidő lényeges része ezzel el is dőlt. A Burnley veszélyességéről mindet elárul, hogy a vendégeknek az első játékrészben nem volt kaput eltaláló lövésük.

Így a szünetben 1-0-ás Arsenal előnynél vonulhattak pihenőre a csapatok. 

A fordulás után a hazaiak mindenképpen be akarták biztosítani a győzelmet, hiszen így ismét öt pontosra nőhetett az előnyük, a csak kedden pályára lépő Manchester City-vel szemben.

Eberechi Eze azonban csak kapufát talált. Ez volt az Ágyúsok legnagyonn helyzete a fordulás után. Illetve egy Trossard próbálkozás.

Azonban a Burnley még ennyire sem volt veszélyes.

Így az Arsenal 1-0-ra győzött hétfőn este. Ha pedig a Manchester City kikapna kedden a Bournemouth-tól, akkor már jöhetne a bajnokavatás.

Premier League, 37. forduló:

Arsenal-Burnley 1-0 (1-0)

vasárnap játszották:

Brentford-Crystal Palace 2-2 (1-1)

Everton-Sunderland 1-3 (1-0)

Leeds United-Brighton 1-0 (0-0)

Wolverhampton Wonderers-Fulham 1-1 (1-1)

Newcastle United-West Ham United 3-1 (2-0)

Manchester United-Nottingham Forest 3-2 (1-0)

pénteken játszották:

Aston Villa-Liverpool 4-2 (1-0)

kedden játsszák:

Bournemouth-Manchester City 20.30

Chelsea-Tottenham Hotspur 21.15