Bajnokok Ligája

Az Arsenal történelmet írt, Mbappé beállította CR rekordját

Kép forrása: Angel Martinez/Getty Images

A Real Madrid kiütéssel nyert Kylian Mbappé korábbi csapata, a Monaco ellen, az Arsenal pedig továbbra is 100%-os a BL-ben.

Egyetlen 100%-os csapat volt még a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hatodik fordulójának kezdetét, az Arsenal. És Mikel Arteta együttese ezt a hetedik kör után is elmondhatja magáról, ugyanis az észak-londoni gárda 3-1-re győzött az Inter vendégeként. Gabriel Jesus két gólt is szerzett, a milánóiak részéről Sucic volt eredményes, aki 0-1-nél egyenlített egy bombagóllal.

A győzelmet végül a csereként beállt Viktor Gyökeres találata biztosította be.

Az Arsenal története során először nyert meg hét egymást követő Bajnokok Ligája mérkőzést.

Az Ágyúsok szinte így biztosan a ligaszakasz első helyén végeznek majd, akár 100%-osként, már csak a Bayern München érheti be őket, de a bajoroknak jelenleg +11-es a gólkülönbségük, míg az Arsenalnak +18 és a londoniak az utolsó körben a kazah Kajrat Almatival játszanak.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a münchenieknek még a szerdai meccsel együtt két találkozójuk van vissza.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Manchester City 3-1-re kikapott Norvégiában a Bodö/Glimt otthonában, ahol a 43 ezer lelket számláló kisváros csapata története első BL-győzelmét aratta. Ám az angol gárdák mérlege így is pozitív lett a keddet illetően, ugyanis az elmúlt időszakban pocsékul játszó Tottenham 2-0-ra nyert a több mint 65 percet emberhátrányban játszó Borussia Dortmunddal szemben.

Norvégiában „fázott meg” a Manchester City a BL-ben

A Real Madrid Kylian Mbappé volt csapatával, az AS Monacóval csapott össze. Noha az elmúlt hetekben szenvedett a Királyi Gárda, most nem volt kérdés. Az Álvaro Arbeloa irányította együttes 6-1-re ütötte ki a hercegségieket. Mbappé duplázott, Vinícius Júnior és Bellingham, valamint Mastantuono is betalált. A brazil futballista három gólpasszt is kiosztott, így ő lett a mérkőzés legjobbja.

A francia világbajnok támadó így már 11 gólnál jár a BL ligaszakaszában, amivel beérte Cristiano Ronaldo 2015/16-os idényben felállított csoportkörös csúcsát. És Mbappé is a bővített alapszakasz (hat meccs helyett nyolc) ellenére ezt hat mérkőzésen hozta össze.

Minden esélye megvan, hogy akár CR egész szezonos Bajnokok Ligája csúcsát is megcélozza, ami 17 találat egy kiíráson belül. Az ötszörös aranylabdás ezt a 2015/16-os idényben hozta össze, ha a Királyi Gárda sokáig menetel a kieséses szakaszban, Mbappénak minden esélye meglehet a rekordbeállításra, vagy akár annak megdöntésére is.

Botlott a PSG és a Napoli is

A címvédő Paris Saint-Germain 2-1-re kikapott a Sporting vendégeként, a portugál csapatból Luis Suárez duplázott (a kolumbiai légiós csak névrokona a 143-szoros uruguayi válogatott csatárnak).

A Napoli a 35. perctől emberelőnyben futballozott Dániában, és a skót Scott McTominay révén négy perccel később ki is használta a létszámfölényt, de a Köbenhavn a 72. percben Jordan Larsson góljával egyenlített. A svéd támadó kihagyta ugyan a tizenegyest, de a kipattanó labdát magabiztosan lőtte a hálóba.

Az Ajax Amsterdam a második félidő elején hátrányba került a Villarreal otthonában, de fordított, és öt vereség után a legutóbbi két mérkőzését már megnyerte, így matematikai esélye még maradt, hogy beverekedje magát a legjobb 24 közé, és folytathassa a kieséses szakaszban.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 7. forduló:

Real Madrid (spanyol)-AS Monaco (francia) 6-1 (2-0)

  • gól: Mbappé (5., 26.), Mastantuono (51.), Kehrer (55. – öngól), Vinícius Junior (63.), Bellingham (81.), illetve Teze (72.)

Internazionale (olasz)-Arsenal (angol) 1-3 (1-2)

  • gól: Sucic (18.), illetve Gabriel Jesus (10., 31.), Gyökeres (84.)

Villarreal (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 1-2 (0-0)

  • gól: Oluwaseyi (49.), illetve Gloukh (61.), Edvardsen (90.)

Tottenham Hotspur (angol)-Borussia Dortmund (német) 2-0 (2-0)

  • gól: Romero (14.), Solanke (37.)
  • kiállítva: D. Svensson (24. – Dortmund)

Sporting Lisboa (portugál) – Paris Saint-Germain (francia) 2-1 (0-0)

  • gól: Suárez (74., 91.), illetve Kvarachelia (79.)

Olimpiakosz (görög)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (2-0)

  • gól: Costinha (2.), Taremi (45+1.)

FC Köbenhavn (dán)-SSC Napoli (olasz) 1-1 (0-1)

  • gól: J. Larsson (72.), illetve McTominay (39.)
  • kiállítva: Delaney (35. – Köbenhavn)