Az Arsenal már januárban kénytelen lehet eladni két játékosát

Mégpedig azért, mert a "drága nyár" után valahol faragni kell a költségvetésen. Így a duó értékesítésével heti 355 ezer font bérköltséget spórolnának meg az Ágyúsok
Így az angol sajtó több forrása szerint is Gabriel Jesus és Leandro Trossard távozhat a januári átigazolási időszakban. Sőt az Arsenal vezetése kifejezetten szeretné, ha távoznának. Persze erről Arteta egy kicsit mást gondol.
Az Ágyúsok irányítói ugyanis Mikel Arteta keretének csökkentésére törekedhetnek. Miután a nyáron 255 millió fontot költöttek főként a csatársor megerősítésre.
Mivel Max Dowman is bekerült az akadémisták közül a keretbe, így a tavaszhoz képest fordított lett a helyzet. Akkor szükség lett volna még támadóra. Most viszont sok van.
Így Trossard és Jesus lehetőségei korlátozottak lehetnek a szezonban. Főleg úgy, hogy a brazil most próbálja visszanyerni formáját az év eleji elülső keresztszalag-sérülése után.
Jesus visszatérése várhatóan az ősz végén történhet meg. Trossard játszhatna, de eddig egyszer lépett csak pályára az első három Premier League-mérkőzésén.
Így aztán az Arsenal eladhatja Trossardot és Jesust
Jesus ugyanis a felépülése után Gyökeres és Havertz mögött fog szerepelni a sorban. Még úgyis, hogy utóbbi is egy újabb sérüléséből lábadozik.
Trossard helyzete még rosszabb, hiszen olyan játékosokkal versenyez, mint Madueke, Eze, Dowman, Bukayo Saka és Gabriel Martinelli.
Ezért a belga válogatott játékos már szíve szerint magától elköltözne az Emiratesből, hisz valószerűtlen, hogy januárig nő a játékideje.
Trossardot egyébként a Besiktas leigazolta volna, de az Arteta egyelőre nem akar senkit sem elengedni a keretből. Így a klub vezetése kénytelen fizetni a heti 90 ezer fontos gázsiját a kevés játék ellenére is.
Jesust a múlt héten kihagyták az Arsenal Bajnokok Ligája keretéből, ezért aztán a sorsa kérdéses. Főleg azért, mert a 265 ezer fontja hetente alaposan megterheli a kasszát.
A jelen helyzet szerint Arteta óvatosan adná el a játékosokat. De lehet, hogy az év végére jobb belátásra bírják majd a pénzügyi vezetők.