Az angolok legendája kitiltaná az Arsenal játékosát a válogatottból

Chris Waddle szerint Ben White-nak nincs helye a Háromoroszlánosok keretében.
Az Ágyúsok védője 2022 novemberében hagyta ott a nemzeti együttes katari edzőtáborát, miután állítólag összeveszett Steve Hollanddel, az akkori másodedzővel.
Másfél évvel később White nemet mondott Southgate felkérésére. A bekk külön kérte a korábbi szövetségi kapitányt, hogy ne hívja be a 2024 márciusában rendezett barátságos mérkőzésekre.
Az októberben kinevezett Thomas Tuchel úgy nyilatkozott, nyitva áll az ajtó Ben White előtt, az első keretében azonban nem szerepel a játékos neve. Ez viszont egyáltalán nem meglepő annak ismeretében, hogy White sokáig sérüléssel küszködött idén és nemrég tért vissza az Arsenalba.
A 62-szeres angol válogatott Chris Waddle Tuchellel ellentétben azt állítja, a labdarúgót addig ki kell tiltani a válogatottból, amíg ő nem akart játszani a címeres mezben.
„Nem hívnám vissza csapatba. Azt mondta, hogy nem akar meghívót kapni. Most pedig hirtelen minden rendben van, és játszani szeretne. Tehát ő akarja eldönteni, mikor játszik a válogatottban?” – mondta a szakértő.
„Ne mondj ilyet, hogy nem akarsz játszani Angliaért. Én soha nem mondanám. Még 50 évesen is mennék. Manapság a futballisták azt mondják: ‘Ha egyszer hívnak be, akkor soha többé ne hívjanak.’ És aztán hirtelen újra elérhetőek lesznek.”
White lassan két és fél éve nem lépett pályára az angol nemzeti együttesben. Waddle szerint az ilyen labdarúgókat pontosan annyi ideig kell eltiltani a válogatottól, amennyit távol voltak.
„Ha szereted az edzőt, ha nem, akkor sem mondhatsz nemet, ha az utolsó pillanatban kapsz meghívót. Ha egy vagy két évig nem akarsz játszani, akkor én is csak két év után fontolnám meg újra, hogy behívjalak” – tette hozzá.
Az angol válogatott Thomas Tuchel első tétmérkőzésén március 21-én Albániát fogadja vb-selejtezőn, három nappal később pedig Lettország legjobbjait látja vendégül a Wembley-ben.