„Az alapítványunk is olyan, mint a csapatsport, egy egész közösségért dolgozunk” – Interjú Drávucz Ritával

Feltűnő jelenség, magas, csinos és mindig mosolyog. Pedig nem mindig van oka rá, 10 éves kislánya ugyanis egy ritka, gyógyíthatatlan betegséggel küzd. A sport azonban kitartásra és elszántságra is megtanítja az embert, amire nem csak a medencében, az életben is sokszor van szüksége Ritának.

– Amikor te kezdted a vízilabdát, akkor még inkább a férfiak sportja volt. Hol kaptál hozzá kedvet?

– Testnevelés tagozatos iskolába jártam Szolnokon, versenyszerűen úsztam, de egyszer csak meguntam. Tizennégy évesen az ember már keresi a kihívásokat, és akkor indult a női vízilabda. Minden barátnőm ment, ami komoly motiváció volt, és hát az sem volt hátrány, hogy sok jóképű srác is volt az uszodában. Megtanultuk a labdát kezelni, az első korosztályos bajnokság után pedig már hívtak az első osztályba játszani, Kecskemétre.

– Mi kell ehhez a sporthoz leginkább? A kitartás, a szorgalom vagy tehetség a legfontosabb?

– A kihívás keresése, a bizonyítási vágy, hogy ha kap az ember egy lehetőséget, akkor elég bátor-e ahhoz, hogy belevágjon. Hiszen ezzel a lehetőséggel iskolát váltottam, kollégista lettem, ami akkor komoly váltás volt az életemben. Kerestem az utam, és minél több dologba szerettem volna belekóstolni. És amikor azt mondják, hogy ebben jó lehetsz, hogy kitűnhetsz a többiek közül, az komoly hajtóerőt ad ahhoz, hogy bele tudj kapaszkodni és tudj érte dolgozni, küzdeni. A bizonytalanságba, ismeretlenbe ugrottam bele, eljöttem a szülői házból, a kíváncsiságon túl kellett hozzá az önmegvalósítás is.

– Amikor elkezdted, akkor gondoltad, hogy ez esetleg az egész életedre hatással lehet?

– Á, dehogy! Amikor áthívtak, akkor azt tudtam, hogy a következő évben junior Európa-bajnokság lesz, és hogy a felnőtt csapat előző évben világbajnokságot nyert. A sportág akkor kezdett a női vonalon is eredményes lenni, de akkor még nem volt olimpiai sportág, így ez nem volt perspektíva. Illetve akkor még azzal sem voltam tisztában, hogy létezik olyan, hogy élsportolói pálya. Ez menet közben alakult. Aztán kiderült, hogy 2000-ben, a sydney-i olimpián már ott lesz a női póló, amit megelőzött egy nagyon komoly, másfél éves összetartás, felkészülés. A Margitszigeten laktunk, reggel, délben, este edzettünk. Az érettségi utáni éveimet erre tettem fel, mert bár elkezdtem a főiskolát, de összeegyeztethetetlen volt az intenzív edzésekkel. Nehezményezte is az édesanyám, aggódott, mi lesz velem. Végül akkor nem jutottunk ki, később elvégeztem a főiskolát.

Flórának és az Alapítványnak itt tudsz segíteni:

WonderFlora & CMT Alapítvány

Számlaszám: 11742300 – 21449149 – 00000000
SWIFT: OTPVHUHB IBAN: HU40 1174 2300 2144 9149 0000 0000
Közlemény: WonderFlóra adomány
Adószám: 19288631-1-42

A teljes interjú a Woohoo.hu oldalán olvasható.

Borítókép:  Drávucz Rita és kislánya Flóra