Futball hírekOlasz foci

Az AC Milan korábbi brazil csillaga bejelentette visszavonulását

Kép forrása: Claudio Villa/Getty Images

Az AC Milan korábbi sztárja, Alexandre Pato hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól.

A brazil támadó hat évet töltött az AC Milan színeiben, utolsó klubja pedig a São Paulo volt. Most, 35 évesen, a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban osztotta meg döntésének hátterét:

„Amikor a São Paulónál játszottam, és a feleségem, Rebecca a fiunkat várta, először éreztem azt, hogy az edzés már nem elsődleges: minden időmet vele akartam tölteni” – kezdte.

„Most, hogy Benjamin megszületett, vele akarok lenni, látni akarom, ahogy felnő. Nem akarok lemaradni egyetlen pillanatról sem. Másfél éves, és már most rúgja a labdát” – árulta el a brazil.


Pato elmondta, hogy utolsó mérkőzését majdnem két éve játszotta, és azóta már nem érzi a vágyat, hogy visszatérjen a pályára:

„Még mindig átmeneti időszakban vagyok, ahol eldöntöm, mihez kezdek. Továbbra is szeretem a futballt, de a család az első” – folytatta.

Amikor arról kérdezték, hogy edzőként látja-e a jövőjét, így válaszolt:

„Ki tudja… Jelenleg nem gondolom, hogy edző lennék – legalábbis most még nem. Talán inkább menedzserként vagy klubtulajdonosként. Sok tapasztalatot szereztem a pályafutásom során, és szeretném ezt megosztani a játékosokkal. Szívesen tenném ezt” – mondta Pato.