Az 1–7-től az olimpiai címig és tovább: Brazília ismét szárnyal

 

Menjünk egy kicsit vissza az időben! 2013 júniusában járunk, Brazília úgy készül a hazai rendezésű Konföderációs Kupára, hogy ugyanennek a tornának a 2009-es kiírása óta semmit nem nyert és minden idők legrosszabb helyét, a 22. pozíciót foglalja el a FIFA ranglistáján. Neymarék végül némi meglepetésre átgázolnak a mezőnyön és saját közönségük nagy örömére veretlenül, a döntőben Spanyolországot 3–0-ra verve megnyerik a kupát. Indokoltnak tűnik az optimizmus a következő évi, szintén Brazíliában rendezendő világbajnokság kapcsán.

 

Ami aztán nem is indult rosszul a szambakirályok számára. A csoportkörben Horvátországot és Kamerunt is verték, Mexikót pedig csak Ochoa kapus lélegzetelállító bravúrjainak sorozata mentette meg a vereségtől, így Luiz Felipe Scolari tanítványai gond nélkül jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba. Innentől viszont elkezdődött a szenvedés. A legjobb tizenhat között Chilét csak tizenegyesekkel sikerült felülmúlni, a negyeddöntőben Kolumbiát pedig rendkívül kemény csatában tudták legyűrni, melyben Zúñiga emlékezetes könyököse után elveszítették az addig remek formában játszó Neymart. Az elődöntőben a németektől elszenvedett 7–1-es vereség és a bronzmeccsen Hollandiától kapott sima háromgólos zakó sokkolta az egész országot, Scolari pedig azonnal lemondott.

 

A következő két évben a megszokottól eltérően két Copa América is várt Brazíliára: 2015-ben Chilében, 2016-ban pedig a centenáriumi kiadás az Egyesült Államokban. Dunga lett az új szövetségi kapitány, akit vegyes fogadtatásban részesítettek, mert bár vele korábban sikerült megnyerni a dél-amerikai kontinenstornát, válogatási elvei és az általa képviselt defenzívebb játékstílus a közönségnek nem igazán tetszettek. Dunga már előző kapitánysága idején sem félt mellőzni sztárokat, valamint bátran nyúlt a még otthon játszó fiatalokhoz, illetve saját felfedezettjeihez – más kérdés, hogy ez nem feltétlenül vezetett sikerre. Mindenesetre Chilébe is egy ilyen felforgatott csapattal érkezett, többek között a Kínában játszó Diego Tardellit és az emírségekbeli Al-Ahliban profiskodó Everton Ribeirót beválogatva, ugyanakkor például Kakát, Júlio Césart, Hulkot, Oscart és Ramirest otthon hagyva. Meg is lett a következménye; a csoportkörből még továbbküzdötte magát a Seleção, az egyenes kieséses szakaszban viszont rögtön elhasalt Paraguayjal szemben. Dunga ezután bejelentette, következő fő célja válogatottjával története során először olimpiát nyerni, ennek megfelelően komoly fiatalításba kezdett. Az egy évvel később az USA-ban megrendezett rendhagyó Copa América Centenariót egyes források szerint néhány dél-amerikai csapat nem is tekintette igazi Copának, amit Uruguay és Brazília csúfos leszereplése igazolhat, ám Dunga kirúgása rögtön a tornát követően egyáltalán nem.

 

 

Dunga tehát kudarcot vallott és nem valósíthatta meg minden brazil olimpiai álmát. Ez a feladat utódjára, a korábban szinte kizárólag utánpótláscsapatoknál dolgozó Rogério Micale-ra hárult, aki szakított elődje játékrendszerével és egy nagyszerű U23-as csapatot gyúrt össze Rióra. Természetesen a két túlkoros, Neymar és Weverton fantasztikus közreműködésére is szüksége volt a brazil ifjaknak, ettől függetlenül teljesen megérdemelten nyertek hosszú idő után aranyat és okoztak örömöt sok millió honfitársuknak.

 

Micale az olimpia után maradt a brazil U20-as csapatnál, a felnőttek megüresedett kapitányi posztját pedig Titére bízták. A legnagyobb sikereit a 2012-ben a Libertadores-kupát és a klubvilágbajnoki címet is elhódító Corinthiansszal arató szakember jó választásnak tűnik, hiszen a válogatott eddig hat vb-selejtezőn van túl vele, mind a hatot meg is nyerte, ráadásul 17 lőtt gól mellett egyetlen gólt kapott. Külön öröm a csapat szurkolóinak, hogy az ősi rivális Argentínát is nagyon elpáholták. Ezzel a sorozatban elért hat vb-selejtezős győzelemmel egyébként egy 47 éves rekordot sikerült beállítani: utoljára 1969-ben voltak képesek a brazilok hasonlóra.

 

Hogy mit hoz a jövő, az kérdés, mindenesetre úgy tűnik, Titével jó úton halad az elitbe való visszatérés felé Brazília. Két év múlva, Oroszországban mindenre fény derül!