Forma-1 / Motorsport

Autocross: Szabó technikai gondokkal küzdött, de dobogón végzett

""

A tavaly idényzáróként szereplő Saint Igny-i versenyen akkor Krisztián dobogóra állhatott, ez jó ómen lehetett, de az idei nagyon szoros mezőnyben bármi megtörténhetett.

A csapat már szerdán elindult, hiszen a Genf magasságában, Lyontól 75 km-re észak nyugatra fekvő pályáig a közel másfélezer km-t még váltott vezetéssel sem könnyű abszolválni.

Ez a pálya kifejezetten rövid, hiszen nincs 900 méter, így az egy csigavonalú kört a leggyorsabbak kevesebb, mint 40 mp alatt teszik meg. Krisz elmondása szerint idén jó állapotú volt a pálya, azért a sok autótól – csak a Buggy 1600-ban 43(!) nevező volt – kigödrösödött, ez főleg a féktávon „gyilkolta” az autót.

""

A szabadedzésen szokásától eltérően nem óvatoskodott a főiskolát kezdő pilóta, ezt egy ötödik hely mutatta, majd az időmérőn elért 9. helye is bíztató volt. Az autocross más szakágaktól eltérő szabályrendszere az előfutamokban nem kedvezett Krisznek, mert a nagyon erős 1-es csoportba került. A nézők szerint az első előfutam, ahol ötödik helyen ért célba egy kis döntővel felért. A hideg éjszakai után a francia kisváros vasárnapra kellemes időt tartogatott, ám a csapat jókedve a melegítő edzésen elért második hely után kissé alábbhagyott. Rögtön az első körben eltört a jobb hátsó féltengely, így csak a nyolcadik hely jutott.

"A harmadik előfutamra egy másik, a négyes csoportba kerültem, a nyolcadik helyről indulva hamar felzárkóztam az élre – meséli az OXXO Energy Drink támogatott pilótája. – A lassabb versenyzők feltartottak, de volt olyan is, amikor egyszerre kellett előre, és hátra is figyelnem, így Kevin Petters elment, de szoros csatát vívtunk, a második helyen futottam be."

""

Hiába volt a két jó helyezés, – a mezőny komolyságát jellemző – csak a B futam nyolcadik helyéről vághatott neki a pilóta a döntőnek. "A rajt összejött, a második kanyarban már 2.helyen voltam – folytatja a beszámolót Krisz -, fej-fej mellett haladtunk az első helyért folytatott harcban, de sajnos én voltam a rossz íven. Aztán elszabadult a pokol, a cseh Jordakot a bírók felbosszantották a rajtban, és ő rajtam töltötte ki dühét. Legalább háromszor nekem jött, rajtam kívül négy autót ütött ki, megintették és ki is zárták a végén, de hát ez nem boldogított. Hogy teljes legyen a káosz, felakadt a gáz, teljes gázon üvöltött a motor, csak a kuplung-fék kombinációval tudtam uralni – a kuplung szétégett, nem húzta a kocsit, így két körrel kevesebbet futva az ötödik helyen zártam."

A csapat még az este szétszedte az autót, két lamella hiányzott a kuplungból, ámde fél kg vasreszelék kihullott, a megszerezett két pont ennek tükrében elfogadható. Az utolsó olasz futam előtt egy kis pihenés vár a családra, és a feltöltődés után nem lehet más cél, mint megszerezni az EB elérhető negyedik helyét!