Forma-1 / Motorsport

Autocross EB: Szabó Krisztiánt az élről lökték ki – videóval

""

Az idei utolsó Autocross EB futamra látogatott el az elmúlt hétvégén az XLavina Papp Motorsport csapata. Az olasz pálya Krisztiánnak és az autónak is fekszik, tavaly harmadik volt, idén sem szerette volna alább adni.

A mesterségesen kialakított, sík pályát két épített ugrató tette változatosabbá, pénteken a csapat birtokba is vette a boxot. Buggy 1600-ban rekordnevező, 53 pilóta jelezte indulási szándékát.

Rögtön az első edzésen meg is született a komoly meglepetés, amit azért az ifjú pilóta megmagyarázott a Rubra teraszán ülve a kellemes nyárvégi időben:

Ne csak az én 43. helyezésemet nézd, hanem hogy az összes él menő is nagyon hátul végzett. Egyszerű a magyarázat, a mi „körünk” előtt szétlocsolták a pályát. A két edzés eredménye alapján a 22. helyen végeztem, de nem volt ezzel semmi gond, az előfutamok második csoportjába lettem osztva.”

""

Az első előfutamban az ötödik helyről rajtolva nem tudott szokásos módon előrejutni, a két lassabb olasz feltartotta, így nem maradt már idő a harcra, két helyet előrelépve a harmadik hely így is meglett. A szombati napos időt vasárnapra borús váltotta, de ez nem hátráltatta az OXXO-tól feltüzelt pilótát, hogy innentől kezdve brillírozzon – hozzátéve, hogy ez a széria közeli tartalék motor, kisebb teljesítménnyel. A második előfutam körben erős kategóriába került, de az előtte harcoló Musil és Pospisilik kisodródtak, és így az okosan megszerzett első helyet a célig megtartotta. Az olasz közönség innentől kiemelten figyelte a matt-fekete Eni i-sint matricás autót, így a harmadik futamban szájtátva figyelték, hogy Krisz ismét nyer, ezúttal több mint 3 mp-es előnnyel! A döntő futamot az első sorból várhatta a mindig sportszerű közönség kedvenc.

Ahogyan édesanyám fogalmazott, a döntőre bekerültem a francia szendvicsbe, ismerve a hozzáállásukat és az autók furcsa mozgását, ez nem sok jót tartogatott. Pap Lacival megbeszéltük, mi a helyes taktika, és bejött, elsőnek jöttem el, és vezettem is a versenyt végig. Mindezt úgy, hogy Lagodny és Thomas Anacleto harcában az EB cím volt a tét, és ehhez nyerniük kellett. Szűken fordultam, védtem a jobb íveket, koccolgattak folyamatosan, aztán az utolsó kanyarban megtámasztva a partoldalon rám fordult a francia, teligázon…"

A rendezők által „időhiány és jelentés hiányában nem vizsgált” esemény eredménye: kiszakadt lengőkar és futómű, elgörbült váz, kificamodott váll, és azonnali megállás. Egyszerűen senki nem hitte el, hogy ilyet lehet csinálni, ezért is állt meg Krisz, majd felmérve a helyzetet beevickélt a harmadik helyre.

""

Bizony elérzékenyültünk, ismeretlen emberek jöttek oda, idegen nyelven gratulálni a fiamhoz, a csehek és a németek nemzetközi jeleket mutogattak, az olaszok pedig rázták a kerítést, és fütyültek, a díjkiosztón nem volt pezsgőzés, a gallok angolosan távoztak.” – tette hozzá Szabó Anita.

Az éves értékelésben egyet előrelépve az ötödik helyen végzett Krisztián, bár egy álmot azért elvettek tőle az utolsó futamon, az eszmei győzelem és a közönség szeretete azonban kárpótolta.

(Nézői videó)