Újra lesz magyar a Dakaron

Szalay Balázs navigátorával, Bunkoczi Lászlóval két év kihagyás után ismét rajthoz áll a világ legrangosabb tereprali küzdelmén. A 2012-es Dakaron ezúttal 470 résztvevő csapatnak 8400 kilométert kell megtennie.


Szalay Balázs és csapatának autói illetve kamionja már egy teherhajón a Dakar rajtjának helyszíne felé úszik. A legrangosabb és legnehezebb tereprali megmérettetés január elsején Argentínából, Buenos Airesből indul, majd 8400 kilométer megtételével, két hét alatt Peruba, Limában ért véget. A Dakaron ezúttal 470 csapat vesz részt, köztük pedig ismét szurkolhatunk magyar résztvevőknek, az Opel Dakar Team tagjainak. Szalay Balázs az Opel Antarával és már jól összeszokott társával, Bunkoczi Lászlóval vág bele a terepviadalba. Szalay Balázs először 1996-ban állt rajthoz a Dakaron, 2002-től saját versenyműhelyében készülő autókkal, a versenyző pedig eddig tíz Dakarból hatszor ért célba, ebből ötször jelenlegi navigátorával, Bunkoczi Lászlóval. A hat befutó magyar dakaros rekordnak számít, ennyiszer ugyanis magyar résztvevő még nem teljesítette ezt a kőkemény küzdelmet.

Az elmúlt két évben azonban a csapat kénytelen volt a gazdasági világválság hatására kihagyni a Dakart, de természetesen Szalay Balázs a tavalyi és az idei versenyt is figyelemmel kísérte, ráadásul szakkommentátorként. A terepralis azonban elmondta, hogy a kényszerszünet fájdalmasan érintette, ám az újabb indulási lehetőségnek a teljes csapattal együtt rendkívül örül, majd hozzátette, az alakulat minden tagja kétszer annyit is dolgozik, mert mindannyian szeretnének eljutni a célig. Az opeles versenyző kitért arra is, hogy annak ellenére sem lett könnyebb a Dakar, hogy a megmérettetés Afrikából Dél-Amerikába költözött.

Bunkoczi László is arról számolt be, hogy nagyon keserűen érintette a két kihagyott verseny, amit csak tévéből nézett, így érthetően boldog a 2012-es indulásnak köszönhetően. Mint a navigátor kifejtette, a versenygép már kiforrott, a csapat rendkívül jól összeszokott, ezért bízik benne, hogy megállja az egység a helyét az amatőrök között. A Szalay-Bunkoczi párost ezúttal is kíséri egy versenykamion, melyet Darázsi Zsolt vezet majd.

Videók