Rali: Kazárék első aszfaltgyőzelme Kassán

Kazár Miklós és Ferencz Ramón megnyerte a Kassa Rallyt az elmúlt hévégén, a Maximmun Racing Team kettőse tizedekre menő harcot vívott a Hadik, Kertész egységgel, de végül ők jöttek ki győztesen a párharcból.


Kazárék Kassán a bajnoki sorozatban Bükfürdő és Arad után ismét az élen végzetek, amivel hatalmasat léptek előre az éves értékelés szempontjából. Ugyanakkor a kétkedőket is sikerült megnyugtatni, hogy nem csak murván, hanem aszfalton is nagyon komolyan kell számolni Mikiékkel.

Egy nagyszerűen szerevezett és sportszakmai szempontból is komoly rendezvényen vehettünk részt” – mondta Kazár Miklós. „Nagyon sajnáljuk, hogy Herczigék már az elején búcsút intettek a csatának, ezután viszont Hadikékkal és Botkáékkal vívtunk óriási harcot. Rendkívül bevállalósan, de végig maximális koncentrálás mellett autóztunk. Egy ilyen hétvégét csak így lehetett a legjobb magyar párosként zárni. Ramón és az egész csapat kivette a részét a sikerből, amivel ismét bebizonyítottuk, hogy komolyan kell velünk számolni. A célba érés után az volt az első dolgom, hogy gratuláljak Hadik Andrásnak” – részletezte a Maximmum Racing Team pilótája.

Egy ilyen színvonalas futamon méltó vetélytársak voltunk. Szárazban és esős körülmények között is csupán tizedek döntöttek egyikünk vagy másikunk javára. Emellett hatalmas élményt jelentett, hogy a szlovák és a lengyel mezőnnyel mehettünk közösen. Egy másodperc csúszás sem volt, a futam valamennyi közreműködőjének csak köszönettel tartozunk. Nagyon boldogok vagyunk, mert rendkívül kerek már-már tökéletes volt ez a hétvége. Idén már nem először. A bajnoki cím szempontjából is sokat léptünk előre. Az éves elsőséget még nem mertük megünnepelni, de a mostani teljesítményünkre is lehet alapozni. Győztünk és a jövőbe tekintünk” – tette hozzá Kazár Miklós.

Ferencz Ramón szerint is alaposan meg kellett dolgozni ezért a sikerért, de mindenkinek bebizonyították, hogy a bajnoki cím jó helyre kerülhet az év végén.

A Kassán megkapott serlegek nem hullottak az ölünkbe, azokért kőkeményen meg kellett dolgozni” – értékelt a futamot követően Ferencz Ramón. „Az egész csapat profi és hibátlan munkát végzett, abszolút jól volt felépítve a szlovákiai hétvége. Bevallom őszintén, előzetesen azt gondoltam, hogy Hadik Andrist ezeken a pályákon nem lehet megfogni, mert korábban rengeteget versenyzett itt. Aztán úgy a harmadik gyors környékén már éreztem, hogy nagyon együtt vagyunk, szoros időket autózunk egymáshoz, ezért meglehet a győzelem. Bebizonyítottuk, hogy aszfalton is a tudunk nyerni, aminek borzasztóan örülök” – fűzte hozzá a navigátor.

A Maximmun Racing Team csapatvezetője nyugodt volt a kassai gyorsasági szakaszok alatt. Szabady Levente is tudta, hogy technikailag, fizikálisan és mentálisan is föl vannak készülve az újabb feladatra.

Meggyőződésem volt, hogy az előző hetekben elvégzett munka és a jó itiner meghozza az eredményét” – fogalmazott Szabady Levente. „Aszfalton is abszolút versenyképesek, sőt a legjobbak voltunk, ami 25 pontot hozott a konyhára. Egy pici szerencse is kellett ehhez az eredményhez, az egyébként szakmailag kiválóan rendezett futamon. Nagyon örülünk az idei harmadik győzelemnek, de dolgoznunk kell tovább. Minden külső körülményt igyekszünk kizárni, és a lehető legjobban fel fogunk készülni a szezonzáró komlói futamra” – zárta értékelését a csapatvezető. 

KASSA RALLY
Végeredmény:
1. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:32,15.4
2. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza) +6.8
3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +1:49.4
4. Balogh János, Béres László (Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:54.4
5. Bútor Róbert, Tóth Imre (Mitsubishi Lancer EVO X R4) +4:45.0
6. Osváth Péter, Farnadi Ágnes (Mitsubishi Lancer EVO IX) +5:37.2

Videók