Rossi: a Yamaha és a Honda a favorit

Továbbra is a Honda és a Yamaha gyári csapatainak versenygépei a legerősebbek a mezőnyben, legalábbis Rossi számára ez a tanulsága a sepangi tesztnek. A kilencszeres vb-győztes szerint a Ducati is jó úton jár.


Múlt kedden zárult a MotoGP előszezonjának háromnapos kollektív tesztje Malajziában, ahol a sepangi pályán rótták a köröket a királykategória csapatai. Ahogy már korábban is beszámoltunk a tréningeken összességében a címvédő Casey Stoner szerepelt a legjobban a Hondával, ám mellette csapattársa, Dani Pedrosa és a két Yamahás, Jorge Lorenzo illetve Ben Spies is remekül teljesített. A négyest pedig a rekorder vb-győztes Valentino Rossi követte, aki szerint az elért eredményektől függetlenül, továbbra is a Honda és a Yamaha a két legerősebb alakulat. A Doktor hozzátette, ezzel együtt azonban egy remek kiindulási pontnak tekinti istállója a sepangi tesztet, a teljesítmény és az elvégzett munka ugyanis azt mutatja, hogy képes lehet befogni a két éllovast a Ducati. „Rendkívül pozitív vagyok, különösen azért mert a motor eleje úgy viselkedik, ahogy én szeretem, emellett pedig minden beállításra jól reagál. Ráadásul a csapattal azt is látjuk már, hogy mi hiányzik. Ha ezeket tudjuk orvosolni, akkor jelentős előrelépést tehetünk” – részletezte Rossi a kollektív tesztet követően.

A Ducati pilótája mindezt azzal folytatta, az istálló természetesen tisztában van vele, hogy a munka sosem áll meg, még számtalan adatot kell kielemezniük. Igaz, mint Rossi elmondta, azért a szezonnyitó versenyig van idő, mely alatt bízik benne, hogy még folyamatosan javul a GP12-es kódjelű versenygépe.

Kell is még javulnia a Ducatinak, ha igazán fel akarja venni a versenyt a két japán gyári istállóval, melyek tavaly simán uralták a szezont. Rossi bánja is, hogy nem sikerült túl jól a tavalyi szezon, melyben mindösszesen egyszer állhatott a dobogóra. A Doktor idén természetesen ezt überelné, bár talán egy jól összerakott motorral, ez sikerül is számára.

Videók