Pályacsúcs és mázli is kellett az első rajtkockához Mugellóban

Mindössze fél óra alatt eldőlt az Olasz Nagydíj időmérő edzése. Casey Stoner pályacsúcsát azonban nem feltétlenül a többiek gyenge teljesítménye miatt nem lehetett megdönteni.


Úgy nézett ki, hogy Marco Simoncelli és Casey Stoner csatájáról fog szólni az Olasz Nagydíj időmérő edzése. A harmadik szabadedzést nyerő Lorenzo ugyanis nem tudta átmenteni jó formáját. Az időmérő elején Simoncelli uralta, aki az első húsz percben legfeljebb pár másodpercre adta át első helyét bárkinek is. Casey Stoner a kilencedik körben megfutotta az 1:48:034-es időt, ami azt jelentette, hogy új pályacsúcs született Mugellóban.

Simoncelli közben leszorult a második helyről is, hiszen a Holland Nagydíj győztese Ben Spies futott egy 1:48:479-es időt, amellyel hat 0,006 mp-et vert Simoncellire. Hiába próbált javítani ezek után az olasz, vagy bárki, fél órával az időmérő vége előtt eleredt az eső. MIndenki mehetett vissza a csapatához imádkozni a napsütésért. Az imák azonban nem hallgattattak meg, a hazaiak kedvence Valentino Rossi a 12. helyen zárta a futamot, viszont az utolsó fél óra unalmát megtörve ő volt az első, aki az esőben is kiment kicsit a pályára körözni, hogy a szurkolóknak adózzon. Őt aztán többen követték, ezzel a nemes gesztussal zárult tehát az Olasz Nagydíj időmérője, nomeg Stoner pályacsúcsával és pole pozíciójával.

1. Casey Stoner AUS Repsol Honda                                  1m 48.034s
2. Ben Spies USA Yamaha Factory Racing                       1m 48.479s
3. Marco Simoncelli ITA San Carlo Honda Gresini           1m 48.485s
4. Andrea Dovizioso ITA Repsol Honda                             1m 48.694s
5. Jorge Lorenzo ESP Yamaha Factory Racing                1m 48.756s
6. Colin Edwards USA Monster Yamaha Tech 3              1m 48.974s
7. Cal Crutchlow GBR Monster Yamaha Tech 3               1m 49.021s
8. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda                                  1m 49.398s
9. Nicky Hayden USA Ducati Marlboro                                 1m 49.509s
10. Hector Barbera ESP Mapfre Aspar                                1m 49.663s
11. Karel Abraham CZE Cardion AB Motoracing               1m 49.678s
12. Valentino Rossi ITA Ducati Marlboro                            1m 49.902s
13. Hiroshi Aoyama JPN San Carlo Honda Gresini         1m 50.156s
14. Alvaro Bautista ESP Rizla Suzuki                                   1m 50.460s
15. Randy de Puniet FRA Pramac Racing                          1m 50.651s
16. Toni Elias ESP LCR Honda                                            1m 50.742s

 

Ha visszanézné, mi történt körről körre, akkor itt megteheti.

Videók