Zengő Zoli: Mindent meg akarunk nyerni

Pályafutása legkomolyabb felvonásához érkezett a Zengő Motorsport.


Elképesztő csapattal fut neki a túraautószezonnak a Zengő Motorsport, a korábbi világbajnok Robert Huff és a rendkívül rutinos Jordi Gené csatlakozik a tavalyi csapathoz 2021-re.

“Mindent meg akarunk nyerni” - adta ki a jelszót Zengő Zoli, márpedig ha a magyar gyorsasági autósport szenszeje megfújja a kürtöket, akkor ott nagy dolgok szoktak történni.

Nincs ez másképp most sem, Zoli ugyanis nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja, a Zengő Motorsport célja a WTCR dobogójának legfelső foka úgy csapatban, mint a pilóták versenyében.


A főnök


Fotó: Zengő Motorsport

“Pályafutásunk legkomolyabb felvonásához érkeztünk, hiszen olyan komoly csapattal vágunk neki a túraautó-világkupának, amilyen még sosem állt rajthoz magyar színekben. Sikerült megállapodnunk a pilótákkal, és két csapatot fogunk indítani:

a Zengő Motorsportot, illetve a Zengő Motorsport Drivers’ Academyt, előbbiben a tavaly is nálunk versenyző Mikel Azcona társa a korábbi WTCC-világbajnok Robert Huff lesz, utóbbiban pedig Boldizs Bence mellett a rendkívül rutinos spanyol pilóta, Jordi Gené szerepel majd” - jelentette be Zengő Zoltán, aki szinte még le sem hűltek a gumik az utolsó tavalyi futam után, máris hasonló gondolatokat fogalmazott meg a MOL Csapatnak.

NAGYÁGYÚK ÉRKEZTEK A CSAPATHOZ

Mikel Azconát már nem kell bemutatni, a fiatal spanyol pilóta már tavaly futamgyőzelemmel tette le a névjegyét a Zengő Motorsportnál, és Boldizs Bence bemutatkozása is jól sikerült, hiszen nemcsak rookie-futamgyőzelmet hozott az első WTCC-szezonja, de egy pole positionnel is meglepte magát egy fordított rajtrácsos indításnál.


Jordi Gené

Fotó: MOL Csapat

Jordi Genét már korábban bejelentette a Zengő Motorsport, a katalán pilóta érkezésével rendkívüli rutinnal gazdagodik az istálló. Az 51 éves Gené ment F3-ban, végzett az élen a Le Mans-i 24 órás versenyen, és hosszú éveken át versenyzett a túraautó-világkupán, majd világbajnokságon, ráadásul nála jobban kevesen ismerik a Seatot, hiszen évek óta a gyártó tesztpilótája.


Robert Huff

Fotó: MOL Csapat

Zengőék sztárigazolása egyértelműen Robert Huff. Az angol pilóta, aki gazdag pályafutása első sikereit pont egy Seatot vezetve aratta le, bő két évtizede meghatározó szereplője a túraautó-világkupáknak, és 2012-ben a trónra is felült. A Huffy becenevű legendás pilóta óriási versenyrutinja aranyat érhet Zengőéknek.

ZENGŐ ZOLI NEVE GARANCIA A SIKERRE

“Aki hozzám hasonlóan húsz éve rója a túraautó versenyek paddocjait, az nemcsak jól ismeri, de biztosan kedveli is Zengő Zolit” - mondta nevetve Huff a MOL Csapatnak.

“Amikor elfogadtam a hívását, nem lepett meg, hogy egy családias hangulatú, de egy privát csapathoz képest elképesztően jól szervezett istálló fogadott Zengőéknél.”

Az angol pilótához hasonló dolgokat mondott tavaly Mikel Azcona is, amikor egy évvel ezelőtt leszerződött a Zengő Motorsporthoz, és a spanyol pilóta most is boldog, hogy világklasszis csapattársat kapott maga mellé.


Mikel Azcona

Fotó: MOL Csapat

“Ez pályafutásom csúcspontja” - lelkendezett Mikel.

“Egy igazi legenda érkezett, alaposan megemelkedett a csapatunk ázsiója Roberttel. Nagyszerű csapattal vágunk neki a szezonnak, Jordi és én az autót ismerjük jobban, Robert pedig az elképesztő versenyrutinjával fog tudni sokat segíteni nekem és Bencének. Nagyon jó előérzetem van.”

Hasonlóan vélekedett Huff is, akinek az első benyomásai kellemesek voltak.

“Nehéz dolog egy ilyen kiváló csapatot összehozni, de az első tapasztalataim abszolút pozitívak, és azt mutatják, hogy sikerült. Gyorsan össze fogunk csiszolódni, mert azonnal kiderült, hogy kiváló közegbe kerültem, és úgy néz ki, összeállt egy kiváló csapat."

Mikelt és Jordit régóta ismerem, versenyeztem ellenük jó néhányszor, biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk tudni segíteni egymásnak.”

“Tizenhat éven át versenyeztem a túraautó-világkupán, és boldog vagyok, hogy olyan csapatba térhetek vissza, ahol nagy célok vannak” - tette hozzá Huff, aki az elmúlt szezonban a TCR Scandinavia versenysorozatban indult, és ha már indult, meg is nyerte.

MINDEN ÖSSZEÁLLT A VÉGSŐ GYŐZELEMHEZ

Mikel elmondta, sokkal nyugodtabb az idei szezonrajt előtt, mint tavaly, hiszen most mindenki készen áll arra, hogy a bajnoki címért harcoljon a Zengő Motorsporttal.

“Tavaly egyáltalán nem tudtunk nemhogy tesztelni, de az első futamra is szó szerint beestünk az autóinkkal. Nehéz szezon volt, de sokat tanultunk és rengeteget fejlődtünk, és azt mondom, idén 2-3 lépéssel előrébb tartunk.”



“Ennek megfelelően magabiztosabban várom a rajtot én is. Tavaly jó eredmény volt az is, hogy a dobogóért küzdöttem egy-egy futamon, idén azonban én is többet akarok. Nem rakok magamra extra nyomást azzal, hogy számszerűsítem a célomat, de azt megígérhetem, hogy minden alkalommal, amikor felveszem a sisakot, a győzelemért fogok hajtani” - mondta elszántan Mikel.

“Számomra csak egy cél létezik: a győzelem” - szögezte le Huff. “

"Ha nem hinnék benne, hogy a csapattal és a pilóták versenyében is győzelmi esélyeink vannak, nem is lennék itt. Nem azért állunk rajthoz, hogy meglegyen a létszám, hanem a bajnoki címért akarunk küzdeni, és erre minden esélyünk meglesz. Ez a világ legjobb sorozata, óriási lesz a verseny a pontokért, mert nagyon erős a mezőny, de nekünk nem kell senkitől tartanunk.”


Egy igazi győztes

Fotó: Robert Huff/Twitter

“Nagyon várom a közös munkát, mert mindenkiben ugyanazt a győzni akarást látom. Zoliék, feltételezem, elsősorban a rutinom miatt hívtak, de meg akarom mutatni, hogy mást is hozok a csapathoz: inspirációt, izgalmat és magabiztosságot."

Boldog vagyok, hogy a Zengő Motorsportot képviselhetem, bízom benne, hogy sok örömünk lesz a közös munkában”
- mondta Huff.

A 2021-es túraautó-világkupa június 3-án, a németországi Nordschleifén rajtol el, az összesen nyolc versenyhétvége közül érdemes megjegyezni a magyar futam időpontját: a Hungaroringre augusztus 21-én érkezik meg a cirkusz. Hajrá, Zengő Motorsport!

Forrás: molcsapat.hu

Videók