WTCC: top5-be került Michelisz az edzésen, majd inkább csak szenvedtek

Az első szabadedzésen Michelisz a 4. helyen végzett, elverte Rob Huff-ot is, a gyári Chevroletek egyik menőjét. Wébernek nem sikerült olyan jól az első két edzés.


"Rommá foszlott gumikon, nem lehet javítani, Wébernek eltört az egyik lengőkarja. Így, ebben a menetben fejlődésről nem beszélhetünk, de fontos kilométereken vagyunk túl" - írta a csapat honlapja az első két edzés kapcsán.

Az első gyakorlás jobban sikerült a magyar páros számára. Michelisz a már említett negyedik helyen végzett, míg Wéber Gábor a 13. helyen élt célba.

A második etap már nem volt olyan sikeres, mint az első. Michelisz a tizenkettedik lett, míg Wéber a 17. helyen fejezte be az edzést.

 

Videók