Michelisz Norbert és Kovács Niki gyerekeket tanított

Két héten keresztül mindennap gyermekzsivaj verte fel a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum csendjét az MVM által támogatott közlekedési táborban.


Ezúttal sportolók és céges rendezvények helyett az MVM által támogatott, kéthetes, kifejezetten gyermekeknek rendezett közlekedési tábornak adott otthont a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum. A tábor szerves része a Tanpálya balesetmentes közlekedésért szervezett kampányának. A gyermekek fantasztikusan érezték magukat, és a rengeteg program – közlekedési szituációk gyakorlása, társasjáték, a KRESZ-parkban való kisautókkal való gyakorlás, hazánk örökös bajnokával, Ferjáncz Attilával való találkozás – mellett talán annak örültek a legjobban, hogy meglátogathatták az International Superstars Seriesre készülő Michelisz Norbertet a boxában is, aki ebben az évben a Tanpálya Arcaként – Kovács Nikivel együtt – rengeteget tesz a balesetmentes közlekedésért kampány sikeréért.

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum a biztonságos közlekedés fontosságának üzenetét szeretné minél több emberhez eljuttatni. Minden korosztályhoz szól a kampányuk, de 2012-ben kiemelt szerepet kapnak a fiatalok. Éppen ezért szervezték meg, igaz egyelőre kísérleti jelleggel azt a kéthetes, kifejezetten gyermekeknek szóló nyári táborukat, melynek középpontjában a közlekedés állt.

"Még mindig rengeteg a baleset az utakon, melyekben valamennyi korosztály veszélyeztetett, ezért úgy döntöttünk, hogy idén is mindenképpen szeretnénk a Balesetmegelőzési programban betöltött szerepünket tovább erősíteni, így folytatjuk az úgynevezett "Élet Úton program”-ot, amely a gyermekektől az idős korosztályig mindenkinek szól. A gyermekek mindig is fontosak voltak számunkra, és a közlekedési parkunkban tartott, a tanév keretein belüli gyakorlati oktatáson kívül ebben az évben már az MVM által támogatott kéthetes nyári tábort is szerveztünk, melynek fő irányvonala természetesen a biztonságos közlekedésre nevelés volt. Külön öröm volt számunkra, hogy például a múlt legjobb hazai autóversenyzője, Ferjáncz Attila, és a jelenkor legjobbja, Michelisz Norbert is a kezdeményezésünk mellé állt, és mindketten aktívan részt is vállaltak a gyermekek oktatásában” – ecsetelte Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki egyben a tanpálya ügyvezetője.

A kéthetes tábor ideje alatt a gyömrői Gyermekotthon kis lakói például nemcsak a biztonságos közlekedés alapjaival ismerkedhettek meg. A tábor szervezői ugyanis igyekeztek más programokkal is lekötni őket, így például elmehettek a tábort szintén támogató Lázár Lovasparkba, elvitték őket a Hungaroringen nemrég megnyitott gyönyörű off-road pályára. Kipróbálhatták, milyen érzés az, amikor egy busz megcsúszik a jeges úton, de a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által delegált rendőrök is meglátogatták őket, és előadást tartottak a számukra, míg a két hét lezárásaként egy kiállítást szerveztek a gyermekek itteni élményeit ábrázoló rajzokból.

"Fantasztikus napokat tölthettek a Hungaroringen a gyermekeink, akik mindennap alig várták, hogy indulhassanak a Tanpályára. Mivel a legtöbben már közutakon is közlekednek kerékpárral, így nagyon nagy szükségét látom az ilyen képzéseknek. Nemcsak tanultak, hanem rengeteg élménnyel is gazdagodtak az ott töltött időben, és az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően már most sokkal körültekintőbben közlekednek kerékpárjaikkal, örömmel láttam én is, hogy a Tanpályán tanultakat alkalmazzák az utcán is. Bízom benne, hogy létjogosultságot nyer ez a tábor a következő esztendőkben” – fogalmazott Madarász Miklósné, Erika, a gyömrői Gyermekotthon nevelője.

A gyermekeket a múlt és a jelen legjobb autóversenyzői is oktatták a biztonságos közlekedés alapjaira. Az örökös bajnok, Ferjáncz Attila rengeteget mesélt a versenyekről, és kijelentette, ugyanúgy, mint az élet más területén, a balesetmentes közlekedésben is a veszélyes szituációk kivédésének gyakorlása a legfontosabb. A jelen legjobbja, a május elején a WTCC hungaroringi vb-futamán versenyt nyerő Michelisz Norbert még arra is vállalkozott, hogy az International Superstars Seriesre készülve, csapata boxában is vendégül lássa a kis táborlakókat.

"A helyes közlekedési kultúra kialakítása szempontjából elengedhetetlen, hogy a a gyerekek korán találkozzanak a közlekedés általános szabályaival, hiszen később ezek a gyerekek és fiatalok alkotják majd az autós és motoros társadalom nagy részét. A vezetéstechnikai centrumban rendelkezésre álló villanyautók és kismotorok segítségével elsajátíthatják a biztonságos és balesetmentes közlekedés alapjait, ugyanis a Kresz-parkban olyan forgalmi helyzetekkel találkozhatnak, amelyekkel a jogosítvány megszerzése után is szembesülnek majd” – állította Michelisz Norbert.

A Tanpálya másik Arca, Kovács Niki gyorsasági motorversenyző már a gyermekkorát is motoron tölthette, így hamar megtanulta, mit jelent a felelősség, körültekintés, figyelem, megfontoltság.

"Minimotoros iskolánkban – melynek hosszú éveken keresztül a Hungaroring adott otthont, most pedig Mogyoródon működik – sem elsősorban élversenyzőket nevelünk, hanem a biztonságos közlekedésre próbáljuk meg felkészíteni a gyerekeket. Fontosnak tartom, hogy minél hamarabb megismerkedjenek a fenti fogalmakkal, no meg a szabályokkal, hogy mire önálló résztvevői lesznek a forgalomnak gyalogosként, kerékpárosként, motorosként vagy autósként, már felkészültek legyenek és a lehető legkevesebb veszélyt okozzák majd. Hiszem, ha korán letesszük e gondolatok alapjait, a balesetek száma csökkeni fog” – mondta Kovács Niki.

Videók