Michelisz megőrizte pozícióját az első futamon

Negyedikként ért célba.


Egyszer volt lehetősége a dobogóért támadni Michelisz Norbertnek az első WTCR-futamon az olaszországi fordulóban, de többször védekeznie is kellett a negyedik helyért. Végül maradt ebben a pozícióban, ahonnan rajtolt.

Michelisz Norbert a Hyundai legjobbjaként a hetedik helyet szerezte meg a szombati időmérőn, ám a vasárnapi futamok előtt elmondta, hogy küszködtek az autó teljesítményével, úgyhogy ki kell találniuk valamit ahhoz, hogy a dobogóért harcolhasson.

Erre a jobb esélye az első futamon volt, amelyen a fordított rajtrácsnak köszönhetően a negyedik helyről rajtolt. Maradt a negyedik helyen annak ellenére is, hogy hátulról Yvan Muller kicsit meglökte, de a második körre Michelisz stabilizálta a helyét, kis előnyhöz jutva a franciával szemben.

A 11. körig tulajdonképpen eseménytelenül telt a verseny Michelisz szempontjából, ő sem veszélyeztette az előtte haladó Tom Coronelt és őt sem támadta a mögötte haladó Muller. Ekkor azonban Coronel megelőzte a második helyért Esteban Guerrierit, ami felpezsdítette az álló vizet az élbolyban. Michelisz lecsapott volna az esélyre, támadta a harmadik helyért a megtántorodó Guerrierit.

Nem jött össze az akció, sőt ebből kifolyólag még Muller lendült támadásba Micheliszzel szemben, aki átvészelte a veszélyt, és megtartotta a negyedik helyet. Ezután már nem tartogatott újabb izgalmakat a verseny, Micheliszt a negyedik helyen intették le.

A második futamot 12.15-kor rendezik (Eurosport 2).

Az első futam végeredménye:



Képek és forrás: michelisz.hu

Videók