Michelisz: Kilöktek az élről, de ez is benne van

Másodszor veszíti el vezető pozícióját önhibáján kívül Michelisz Norbert a WTCC sorozat eddigi versenyein. A galambos ütközés után a múlt hétvégi szlovák nagydíjon Tarquini ütötte ki a magyar versenyzők az éről.


Michelisz Norbert a pole-pozícióból rajtolhatott az első szlovákiai WTCC futamon vasárnap, a Zengő Motorsport versenyzője mellett azonban hamar elment Gabriele és Tarquini is, a magyar pilóta viszont nem hagyta magát és megelőzve őket visszaállt az élre. Michelisz csak a harmadik körig örülhetett újbóli vezető pozíciójának, Tarquini ugyanis egyszerűen meglökte, így lesodródott az ideális ívről, közben pedig többen elmentek mellette. Ezt követően mintha ez már így sem lett volna elég Michelisznek, kapott még egy lökést, ezúttal viszont a világbajnoki éllovas Müllertől. A magyar pilóta BMW-je lefulladt, újraindítás után azért nyolcadikként folytatni tudta a küzdelmet, amit végül a hatodik helyen fejezett be. Michelisz Norbert a futam után kifejtette, hogy mindkét ütés váratlanul érte, amiatt pedig nehéz bármit is mondania, hogy újra külső tényező miatt kellett feladnia vezető pozícióját. A Zengő Motorsport pilótája hozzátette azt is, hogy mindkét riválisa a versenyt követően odament hozzá és elnézést kért, ami szerinte korrekt hozzáállás részükről, ezért elfogadja bocsánatkérést. Michelisz szerint, aki a második szlovák futamon is hatodik lett, sajnos ilyen esetek előfordulnak versenyzés közben.

A teljesen sportszerű és megbocsátó pilótánál kissé – érthető módon – kissé csípősebben minősített a két esetet a csapat vezetője, aki kitért arra is, hogy a Tarquini-féle ütközés igencsak véleményes volt, de azért még, ahogy fogalmazott, a határeset kategóriába tartozott. Zengő Zoltán viszont Müller lökését már teljesen szándékosnak látta, ami természetesen sportemberhez méltatlan. Hozzáfűzte, nem is érti, hogy egy többszörös világbajnok, hogyan engedhet magának ilyet. A csapatvezető végül leszögezte, lehet, hogy szúrta a szemét Müllernek, hogy egy fiatal srác most jobb nála, ezzel együtt tisztességesen kellett volna versenyeznie, ahogy a Zengő istálló két pilótája is teszi.

Ennyire nem lehet peches egy versenyző, de ezek után kötelező jelleggel idén kijár Michelisz Norbertnek néhány győzelem.

Videók