Két magyar teniszező is a főtáblán Rómában!

Egyikük kritikus pillanatban vette át az irányítást, lehet esélyük a végső sikerre?


A világranglistán 135. helyen álló Marozsán 6:5-nél a legjobbkor vette el a brazil Felipe Meligeni Alves adogatását, és a megnyert első szett akkora lendületet adott neki, hogy a harmadik számú magyar teniszező a második játszmát simán nyerte meg, így először szerepelhet ezres kategóriájú torna főtábláján. Ott Marozsán a szabadkártyás hazai Giulio Zeppierivel (120.) találkozik.

A nőknél a világranglistán 93. Bondár a kvalifikáció hétfői nyitányán nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le, a folytatásban pedig vitte tovább a lendület: az ötödik kiemelt magyar 6:0-val kezdett a spanyol Marina Bassols (124.) ellen. A Hajdúszoboszló SE sportolója a második szettben már kevésbé teniszezett hatékonyan, így hiába hárított öt játszmalabdát, a rivális rövidítésben kiegyenlített. A harmadik felvonásban Bondár rosszul kezdett, elveszítette az adogatójátékát, de 0:2 után sorozatban öt játékot nyert, majd kisvártatva fogadhatta ellenfele gratulációját a hálónál a 137 perces összecsapás végén.

Gálfi Dalma (91.) hetedik kiemeltként Taylor Townsenddel (168.) csapott össze, és szettlabdáról elvesztette az első játszmát az amerikai ellen. A balatonfüredi játékos a második szettben ugyan egyszer tudott brékelni, de kétszer ő is elbukta adogatójátékát, így búcsúzott.

 

 

Fucsovics Márton (92.) alanyi jogon ott lesz a szerdán rajtoló főtáblás küzdelmekben a Foro Italicóban, és első ellenfele a szerb Filip Krajinovic (74.) lesz.

Eredmények:
selejtező, 2. forduló:
---------------------
Bondár Anna (5.)-Marina Bassols (spanyol, 16.) 6:0, 6:7 (6-8), 6:3
Taylor Townsend (amerikai, 17.)-Gálfi Dalma (7.) 7:5, 6:4
Marozsán Fábián (21.)-Felipe Meligeni Alves (brazil) 7:5, 6:1

Borítókép: Getty Images North America /  Clive Brunskill

Videók