Ismét megrendezik a népszerű évzáró autóversenyt

Egy év kihagyás után idén újra megrendezik a Bajnokok Tornáját. A barbadosi összecsapáson Romain Grosean és Tom Kristensen szereplése már biztos.


2013-ban Thaiföld fővárosa, Bangkok adott volna otthont a Bajnokok Tornájának (Race of Champions – RoC), ám az ottani kormányellenes tüntetések és zavargások miatt a szervezők végül lefújták a rendezvényt. Idén azonban nem tétlenkedtek: honlapjukon a szurkolókat szavaztatták meg az új helyszínről, s nemrég kiderült, a 2014-es versenyre Barbadoson kerül majd sor december 14-én és 15-én, a Bushy Park pályáján.

A mai napon az is biztossá vált, hogy két nagy név mindenképpen képviselteti magát a megmérettetésen: a 2012-es egyéni bajnok, Romain Grosjean, valamint akkori döntőbéli riválisa, Tom Kristensen. „A célom egyértelműen az lesz, hogy megvédjem a címemet, de közben már nagyon várom a Nemzetek Tornáját is, melyen egy mostanáig még meg nem nevezett csapattárssal veszek majd részt” – nyilatkozta a Lotus F1-es versenyzője.

Kristensen mindeközben idén már 14. hasonló év végi versenyére készül. „Folyamatosan visszatérek ide, mert a Bajnokok Tornája egy különleges esemény, és különleges lehetőség arra, hogy a legkülönfélébb kategóriákból érkező versenyzőkkel mérd össze a tudásodat. Nagyon jól érezzük magunkat a pályán és azon kívül is, és úgy tűnik, évről évre egyre közelebb kerülök a győzelemhez” – fogalmazott Le Mans „királya”.

Videók