Felipe Massa visszatér!

Még idén visszatér a versenyzéshez a Forma–1-től tavaly elbúcsúzó Felipe Massa.


Felipe Massa már a múlt hétvégi barcelonai F1-es látogatásakor kisimultan, nagy magabiztossággal nyilatkozgatott arról, hogy tervei szerint a 2018/2019-es idényben bemutatkozik a Forma–E-ben. Azóta hivatalossá vált, aláírta három évre szóló szerződését a Venturi-csapattal, így a sorozat 5. kiírásában már ő is a mezőny tagja lesz. Ebben a bajnokságban fog debütálni a sorozat második generációs autója is, mely kinézetre és elektromotorja teljesítményét tekintve is alaposan átalakult - jelezte az m4sport.hu.

 
 
 

 
A Venturi kedden közleményben erősítette meg, hogy a brazil versenyző három szezonra kötelezte el magát. „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Venturi Forma–E-csapatához és a Forma–E-bajnoksághoz, amelyben ilyen rövid idő alatt pazar versengés alakult ki” – nyilatkozta a 11-szeres F1-es futamgyőztes.
 
„Már a korábbi években jeleztem érdeklődésemet az innovatív, előremutató szakág iránt, amely rendkívüli ütemben fejlődik. Én különösen kedvelem a verseny lebonyolításának módját, hogy a városok utcáin kerül rá sor, valamint hogy kapcsolatban állunk a szurkolókkal. Már alig várom, hogy e hónap végén megkezdjem a tesztelést!”
 

Videók