"Az időmérős bukásom után igencsak elégedett lehetek ezzel"

Bukás után állt kétszer dobogóra Kovács Bálint.


Mindkét futamon harmadikként végzett Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője a gyorsaságimotoros spanyol superbike bajnokság Open 1000-es kategóriájában a barcelonai versenyhétvégén.

A 19 éves motoros a menedzsmentjének közleménye szerint az időmérő edzésen nagyot bukott, komolyabban megsérült, de fájdalomcsillapítóval rajthoz tudott állni a két versenyen, így fontos pontokat szerzett és az összetettben harmadik helyen áll hétpontos hátránnyal a vezető Marc Miralleshez képest.

"Az időmérős bukásom, valamint az egészségi állapotom alakulását követően igencsak elégedett lehetek azzal, hogy mindkét futamon dobogóra állhattam. A sérüléseim alapvetően meghatározták a lehetőségeimet, de végig tudtam csinálni a versenyeket" - nyilatkozta Kovács Bálint.

A spanyol superbike bajnokság következő fordulóját augusztus 21-22-én rendezik Navarrában.

Borítókép: Facebook.com/ Kovács Bálint Rider 

Videók