"Vettelt a Ferrari mítosza csábította el tőlünk" - vélik a Red Bullnál

Noha a felektől továbbra sem érkezett megerősítés, sokan tényként kezelik, hogy Sebastian Vettel 2015-től a Ferrari versenyzője lesz.


Most a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko beszélt a váltásról - és a bikások többi pilótájáról - a Forma-1 hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában.

A négyszeres világbajnok Japánban jelentette be, hogy elhagyja a Red Bull Forma-1-es alakulatát és 15 év után megszakítja együttműködését az osztrák céggel. A német klasszis azt azóta sem árulta el, hol folytatja pályafutását, sokan azonban biztosra veszik, hogy 2015-ben a Ferrarit fogja erősíteni. Erre az említett bejelentés után a címvédő alakulat csapatvezetője, Christian Horner is utalt, most pedig a bikások tanácsadója - és a juniorprogram első ember - Dr. Helmut Marko jelentette ki, hogy a 27 éves sportember a vörösökhöz tart.

"Először a nyári szünet után éreztem, hogy valami készülőben van" - utal Vettel távozására, illetve annak előjeleire az osztrák szakember. "Ezt nem tudom konkrét eseményhez kötni, hiszen a megérzés belülről jött. Pontosan emlékszem erre; igazából két dolognak kellett összejönnie. Itt nemcsak arról volt szó, hogy Sebastian menni akar, hanem arról is, hogy Fernando Alonso egyre messzebb kerül a csapatától. Ahogyan ő távoldott, úgy kezdett egyre biztosabbá válni, hogy Sebastian el fogja hagyni az istállót. A Ferrari még mindig egy nagyon nagy név a Forma-1-ben. Egy mítosz, így minden pilóta arra vágyik, hogy a királykategóriás pályafutása során legalább egyszer ott versenyezhessen, persze ez sok esetben nem több egyszerű illúziónál" - folytatja Marko.

"Sebastian már négy világbajnoki címet nyert; most pedig eljött a mítoszok ideje. Én egyébként úgy gondolom, hogy teljesen időszerű volt ez a váltás: a Ferrari jelenleg gödörben van, és ebben a helyzetben te szabhatod meg a feltételeket" - magyarázza az osztrák szakember, majd a Formula-1.com munkatársa arra kéri, elevenítse fel azt a pillanatot, amelyikben Vettel közölte, elhagyja a Red Bullt. "Igazából, én nem döbbentem le ezen a bejelentésen. Beszéltünk és megkértem arra, hogy mondja el nekem, ő pedig megtette. Ez már várható volt, ekkor pedig ténnyé vált. A hangulat egyáltalán nem rossz, de a következő szezonban már mindent megteszünk azért, hogy legyőzzük őt!"

"A Red Bull vezetőjét is figyelmeztettem, hogy valami készülőben van. Ez nem egy szerelmi történet, itt munkakapcsolatról van szó, és ha valaki úgy gondolja, hogy máshol sikeresebb lehet, akkor így fog dönteni. És még egyszer elmondom, az én véleményem szerint ez tökéletes időpont volt Sebastiannak arra, hogy a Ferrarira váltson" - erősíti meg a sajtóban keringő találgatásokat Marko, majd a Red Bull jövőjéről is beszél, ahol sokak szerint 2015-től Daniel Ricciardo veszi át az első számú versenyző szerepét; az osztrák szerint a pilóta felkészült erre a lépésre. "Ha nem lenne egy ilyen vezérünk, akkor más lenne a helyzet, de tisztában voltunk azzal, hogy Daniel betöltheti ezt a pozíciót!"

Sebastian Vettel ülését 2015-ben Danyiil Kvjat veszi át, aki sokak szerint túl hamar jut lehetőséghez, Marko azonban biztosra veszi, hogy a 20 éves orosz pilóta megállja majd a helyét a mezőny egyik legerősebb csapatánál. "A Red Bull szerencsés helyzetben van, hiszen tele vagyunk fiatal tehetségekkel, szóval kedvünkre válogathatunk. Higgyék el nekem, ha nem lennénk biztosak abban, hogy élni fog a lehetőséggel, akkor nem őt választottuk volna" - érvel a 71 éves sportvezető, kinek csapata 2015-ben messze a legalacsonyabb életkorral rendelkezik majd az élmezőnyben. "Nem a legfiatalabb, hanem a legeredményesebb csapat akarunk lenni. A kor már nem számít!"

Videók