Vettel: Nem kell értenem a Ferrari döntését

A német versenyző vajon dühös a Ferrarira?


Sebastian Vettel már maga mögött akarja végleg tudni a Ferraris korszakát, és úgy véli, hogy nincs szüksége magyarázatra az olasz csapattól. Ő már tovább is lépett, miután aláírt az Aston Martinhoz, hiszen a Ferrari úgy döntött, hogy nem tartanak már rá igényt.

Sport365.hu - Vettel: "Nem felejtettem el vezetni, csak az idei Ferrarival nem sikerült megbarátkozni"

A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel szerint a Ferrarival közösen kitűzött célokat nem sikerült elérniük, ugyanakkor az idei szezont záró Abu-Dzabi Nagydíj előtt a 33 éves versenyző úgy nyilatkozott, semmit nem bánt meg az olasz istállónál eltöltött hat év alatt.

A Ferrari már a szezon elején közölte a versenyzőjével, hogy a 2021-ben más pilótával szeretné folytatni, amit a Vettel el is fogadott.

„Hogy őszinte legyek nem kell megértenem a Ferrari döntését, ez semmin sem változtatna. Számomra rendben van minden, és teljesen elfogadom azt, amit Mattia Binotto mondott a telefonban, teljesen egyértelműen fogalmazott. Nem próbáltam visszavágni, vagy meggyőzni az ellenkezőjéről. Egyáltalán nem.”

Sport365.hu - Vettel 11 éves negatív rekordot döntött meg a Ferrarinál

A német a vörös istállónál töltött utolsó szezonjában mindössze 33 pontot szerzett. Az olasz csapatnál Felipe Massa volt az, akinek ennél kevesebb jött össze, igaz a brazil akkor csaknem a fél szezont kihagyta. Ő 2009-ben döntötte meg a negatív rekordját, 22 ponttal, ami annak is köszönhető volt, hogy a Hungaroringen szerzett sérülését követően már nem ült a volán mögé, így összesen 8 futamon esett el a pontszerzéstől.

A 33 éves versenyző inkább lehetőségnek, mint veszteségnek tekinti a helyzetét.

„Úgy gondolom, ha az egyik ajtó bezáródik, akkor egy másik kinyílik. Nyilvánvalóan egy kis időbe telt, és sok kérdést kellett tisztáznom magamban, mire eldöntöttem melyik ajtót akarom kinyitni. Nem arról van szó, hogy az összes csapatba való szerződésen elgondolkoztam, inkább arról volt szó, hogy mit is akarok csinálni. Maradni a Forma-1-ben, vagy sem. De nyilvánvalóan döntöttem és kinyitottam az ajtót.”

Carlos Sainz váltotta őt a Ferrarinál, és Vettel átvette Carlos Pérez helyét az Aston Martinnál a 2021-es szezonra, és úgy érzi, van még benne néhány jó év.

„Elég racionális vagyok ezekben a dolgokban, ha előre tekintek, nem látom magam 40 évesen is a Forma-1-ben. Szóval lesz még pár évem, de nem leszek már itt 10 évig.”

Sport365.hu - "Az Aston Martin óriási hibát követett el Vettel szerződtetésével"

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Eddie Jordan nem rejtette véka alá a véleményét, amikor a Hamilton körüli huzavonáról kérdezték. Az egykori csapatfőnöknek nem csak a britről van azonban markáns véleménye, hanem Sebastian Vettel átigazolásáról is. Az Aston Martin a 2021-es szezonra Sergio Perez helyére leigazolta Sebastian Vettelt.

Forrás: marca.com
Borítókép: Mark Thompson/Getty Images

Videók