Vettel: "Nem futamodtam meg!"

Barátságban, szerződésszegés és rossz szájíz nélkül válik el egymástól Sebastian Vettel és a Red Bull. A német kiemelte, nem az idei eredmények, hanem a kínálkozó lehetőség és az új kihívás miatt int búcsút csapatának.




Váratlanul érte a Red Bullt Sebastian Vettel bejelentése, melyről csak péntek este tájékoztatta őket: 2015-ben már nem náluk kíván versenyezni. A német ugyan az elmúlt szezonok sikerei után nehéz idényt fut, a csapaton belül pedig Daniel Ricciardo háttérbe szorította, ő hangsúlyozta, nem a nehézségek miatt döntött így - olvasható a telesport.hu-n.

„Nem a Red Bull ellen irányul a döntésem, csak valami másra vágytam. A Red Bull semmit sem csinált rosszul. Barátságban válunk el egymástól. És ennek az eredményekhez sincs semmi köze, még ha azok nem is olyan jók, mint amire vártam. Lojális vagyok, és szerződést sem szegtem. Nem futamodom meg. De az életben időnként újítani kell. És ha kínálkozik a lehetőség, meg kell ragadni azt” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak Vettel.

Ami a szerződést illeti, Vettel kontraktusa 2015 végéig érvényes a Red Bull-lal, Helmut Marko azonban elárulta, miképpen léphet ki belőle a német. „Sebastian nem szeg szerződést. Van egy kitétel a kontraktusában, amely lehetővé teszi számára, hogy elhagyjon bennünket. És úgy döntött, él vele” – nyilatkozta Marko a Sky Sportsnak. Ezen kitétel szerint amennyiben Vettel szeptember 30-áig a bajnokságban a harmadiknál rosszabb helyen áll, szabadon távozhat. A jelenleg csak 5. Vettel péntek este informálta csapatát ezen szándékáról. Christian Horner például vacsora után kapott egy üzenetet: Vettel látni szeretné őt.

„Úgy vélem, ez a döntés az elmúlt két hétben érlelődött meg benne. Tegnap este tíz óra tájban pedig kimondta a véglegest – mondta a csapatfőnök. - Összeültünk Sebastiannal és Helmuttal, és Sebastian elmagyarázta, hogy úgy érzi, új kihívásra van szüksége. Nagyon érzelmes volt, és természetesen szomorú volt hallani ezt. Viszont az elmúlt 15 évben mindent elért a Red Bull-lal.”

Horner elárulta, nem számítottak rá, hogy Vettel elhagyja őket. Ezt bizonyítja, hogy már jövőbeni terveikbe is beavatták őt. „Sebbel terveztük a téli tesztprogramunkat, és elmeséltük neki azt is, milyen új mérnökök érkeznek. Ezenkívül már a reklámtermékei forgalmazását is előkészítettük.”

„Nincs harag köztünk
– nyomatékosította Marko is. - Olyan versenyzőre van szükségünk, aki maximálisan motivált. Az előző évek sikerei után most új kihívásra volt szüksége. Mi pedig hozzuk a következő tehetségünket az utánpótlás-programból, és próbáljuk megismételni ezt a történetet.”

Noha hivatalos bejelentés még nem érkezett arról, hogy Vettel a Ferrarihoz csatlakozik, a Red Bull vezetősége már tényként beszél az olaszokkal való szerződéskötésről. Marko úgy véli, Vettel nem utasíthatta vissza a patinás csapat ajánlatát, hiszen a versenyzők többsége csak álmodozhat arról, hogy egyszer a vörös gépekkel versenyezhet. „Volt szerencsém személyesen is megismerkedni Enzo Ferrarival. El kell fogadnunk, hogy a mezőnyben minden versenyző számára a csúcsot jelenti egyszer a Ferrarinál versenyezni. Ez a mítosz teszi őket vonzóvá, és ebből senki sem tudja kivonni magát.”

Vettel karrierje ezen a ponton újabb párhuzamokat mutat elődje és példaképe, Michael Schumacher karrierjével. A hétszeres bajnok fiatal tehetségként szintén egy addig a középmezőnyben lévő istállót vezetett fel a csúcsra, hogy aztán a sikerek után egy még nagyobb feladatba kezdjen: sikerre vinni egy régóta küszködő patinás csapatot is, a Ferrari képében. „Michael Schumacher volt a példaképe, és mindenképpen vörösben akar versenyezni” – mondta Horner a Sky Sportsnak.

A Ferrari az elmúlt hetekben-hónapokban gyökeres változásokon ment keresztül, és az új vezetőség kijelentette: hosszabb távú tervekbe kezd, mert a sikeres jövőre a teljes megújulásban látja a garanciát. Márpedig ilyen szempontból a 27 esztendős Vettel valóban jobb perspektívát kínál a jövőre már 34 esztendős Fernando Alonsónál, valamint a 35 éves Kimi Räikkönennél.

Helmut Marko mindeközben már előre tekint. „Ez egy sikeres és csodaszép időszak volt Sebastiannal. Megértjük, hogy új kihívásra vágyott. De nem vagyunk felkészületlenek. A juniorprogramunkban sok tehetséges ember van, aki betöltheti a pozícióját” – fogalmazott az osztrák.

Videók