Vettel mellett a két ferraris is közel a büntetéshez

Már a mezőny felének neve mellett feltűnt az ötös szám az idén felhasznált erőforrás-komponenseket összesítő táblázatban. A Ferrarisok meglehetősen rosszul állnak a motorokkal – a mercedesesek viszont itt is viszik a prímet.



 
Danyiil Kvjat Monzában tíz rajthelyes büntetést kapott, miután Toro Rossójába egy hatodik belső égésű motort kellett szerelni. Mint ismert, az idei évtől a hajtóegység minden eleméből csak ötöt lehet használni büntetlenül, és az efféle cserékért már szigorú büntetés jár.

Várhatóan ugyanakkor nem ő lesz az utolsó versenyző, akit ilyen szankcióval sújtanak idén - olvasható a telesport.hu-n. Az FIA által a Szingapúr Nagydíj előtt kiadott listából kiderül, a hat erőforrás-komponens közül legalább egynél már a mezőny fele elérte a bűvös ötös határszámot. Sebastian Vettel már jó ideje a határon táncol, a Red Bull és a Renault tervei szerint azonban a következő hétvégéket még teljesíteni tudja ötödik motorjával, így a cserére vélhetően csak Szocsiban kerül sor.

A tabellára pillantva feltűnő, hogy a belsőégésű motorok terén a Ferrari sem áll valami fényesen: az olaszok által kiszolgált hat versenyző közül mindössze Esteban Gutiérrez neve mellett nem az 5-ös szám áll ezen oszlopban – jóllehet, ő a központi elektronikával érte el a határt.

A renault-sok közül a két Caterham mellett Daniel Ricciardo érezheti még biztonságban magát; míg a legbeszédesebb az a tény, hogy a Mercedes-erőforrásokkal hajtott csapatok versenyzői közül még egyetlen egy név mellet sem láthatunk 5-ös számot.

Jelenleg öt versenyző használja az ötödik turbófeltöltőjét, négy az utolsó elektronikai rendszerét, hárman a kinetikus-, öten pedig a hőenergia-visszanyerő rendszer terén érték el a határt. Az energiatárolóból viszont még a mezőny egyetlen tagja sem jutott el az ötödik idei darabjához. A legrosszabb mutatókkal Jules Bianchi és Pastor Maldonado rendelkezik: náluk a hat erőforrás-komponensből négy már az idei ötödik az autójukban.

Vajon ki kapja a következő büntetést?

Videók