Verstappen már a hivatalos bemutatója előtt pályára viszi az új Red Bullt
Max Verstappen kedden Silverstone-ban viszi pályára az idei autóját, amivel a negyedik világbajnoki címére készül – tudta meg a RacingNews365.
Verstappen a Brit Nagydíj helyszínén az RB20-as kódjelű versenyautójával tesz meg pár kört, miközben rákészül a rekordot jelentő 24 futamból álló versenynaptárra, hogy nagy eséllyel megszerezze zsinórban negyedik világbajnoki címét.
Az idei szezonra bevezetett szabálymódosításoknak köszönhetően, a csapatok mostantól összesen 200 kilométert tehetnek meg az új versenyautóval még a hivatalos téli teszteket megelőzően, ami a korábban megengedettnek a duplája. Ez pedig azt jelenti, hogy a Red Bull új autója Silverstone-ban összesen 33 kört tesz meg majd a Pirelli bemutató abroncsain.
Verstappenhez úgy tűnik, csatlakozik majd csapattársa, Sergio Perez is, aki szintén az első köreit rója majd a tavalyi mindent besöprő RB19 utódjával, amely 22-ből 21 futamgyőzelmet aratott, amiből a holland 19-et számlált.
Mivel száraz reggelre van kilátás, ez azt jelenti, hogy a Red Bullnak képesnek kell lennie arra, hogy pályára guruljon az új autóval, amelyet hivatalosan majd csütörtökön mutatnak be a Milton Keynes-i központban, ahol a RacingNews365 is jelen lesz.
A more high quality picture of the RB20
[: @Tora49] pic.twitter.com/XgRJSbt7LP
— RBR Daily (@RBR_Daily) February 13, 2024
Mivel az autóbemutató előtt kerül sor a leleplezésre, ez azt jelenti, hogy Verstappen és Perez tapasztalatot szerezhet az RB20-asról, amellyel aztán február 21-23. között a bahreini pályán a szezon előtti hivatalos teszten köröznek majd.
A szezonnyitó nagydíjra pedig majd március 2-án kerül sor Bahreinben.
Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365