Vasseur: nálunk nem lesz első és második számú pilóta, de...

az új csapatfőnök ismertette elképzeléseit.


A Ferrari új csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint az istállónál nem fognak különbséget tenni a két pilótájuk között.

Az olasz istálló vezetését azt követően vette át Vasseur, hogy menesztették Mattia Binottót. Bár a csapatfőnök személye megváltozott, a két pilóta személyében nem történt változás, mivel a tavaly második helyen végző Charles Leclercnek, és az ötödik Carlos Sainznak is 2024-ig szóló szerződése van.

Annak ellenére, hogy a 2022-es év egészét nézve Leclerc meggyőzőbb szereplést nyújtott, az új főnök ragaszkodik hozzá, hogy két versenyzőjük közt nem tesznek majd különbséget 2023-ban.

„Azt hiszem, két nagyon jó pilótánk van, akik képesek elvégezni a munkát” – mondta Vasseur.

„Képesek leszünk mindkettejüknek ugyanazt a szerkezetet, ugyanazt az autót és ugyanazt a támogatást nyújtani.”

„Egyértelmű, hogy a cél az, hogy nyerjünk. A Ferrari számára nem lesz első és második számú pilóta, de ha egy adott szakaszban cselekednünk kell, akkor lépni fogok. Nem számít, hogy az egyikért, vagy a másikért kell tennem valamit, ha a szezon egyik szakaszában szükség lesz rá, megteszem, amit kell” – tette hozzá.

Borítókép: Arnold Jerocki - Formula 1/Formula Motorsport Limited a Getty Images

Videók