Szalay: végre volt egy jó napunk a Dakaron

Elégedett Szalay Balázs a nyolcadik szakaszon elért 21. hellyel, az Opel Dakar Team pilótája szerint végre volt egy jó napjuk. Az autós páros mellett a magyar kaminosoknak is feküdt az utolsó etap.


A Szalay-Bunkoczi duó a 21. helyen zárta az idei Dakar-rali nyolcadik szakaszát, a Copiapo és Antofagasta közti etap pedig szintén igénybe vette a versenyzők képességét és az autók adottságait.

Szalay Balázs szerint a hol homokos, hol köves úton gyakran kellett tempót váltani, ezzel együtt a páros gyorsan autózott, mindamellett, hogy végig szem előtt tartotta azt, hogy nehogy valami baja legyen az Antarának. Az opeles versenyző hozzátette, hogy rendkívüli módon vigyázni kellett az etap első kétszázharminc és utolsó negyven kilométerén a kövek okozta defektveszély miatt. A párosnak technikai problémái nem akadtak, csupán az előttük haladók tartották fel némileg a kettőst, akiknek még a felkavart por okozott gondot.

Az eredménnyel és a nappal összességében elégedett vagyok, ha nem lett volna előttünk az a sok lomha jószág, akár még előrébb is végezhettünk volna, mert végre volt egy jó napunk” – fejtette ki a dakar.hu-n az Opel Dakar Team versenyzője, aki Bunkoczi László navigátorral jelenleg összetettben a 35. helyet foglalja el.

A csapat kamionos egysége a 27. helyen fejezte be a nyolcadik szakaszt, ezzel az eredménnyel pedig az összetett 37. pozíciót birtokolja a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc alkotta trió. Kedden az Antofagasta és Iquique közötti etappal folytatódik a Dakar.

 

Videók