Sokkolhatja a pilótapiacot Alonso csapatváltása!

A Sport Bild exkluzív információkra hivatkozva azt állítja, hogy Fernando Alonso jövőre a Lotus versenyzője lesz.


Az elmúlt napokban igencsak felgyorsultak az események Alonso körül. Jelenleg úgy tűnik, hogy a spanyol távozik az év végén Maranellóból, noha a szerződése 2016-ig érvényes. A kérdés csak az lehet, hogy Fernando hol folytatja tovább.

A német Sport Bild most arról ír, hogy káosz uralkodik a Ferrarinál, és a spanyol valóban távozás előtt áll, miután idén sincs esélye a címre. A német lap, mely általában rendkívül jól értesült és korábban már nem egy átigazolásról számolt be elsőként a hivatalos bejelentések előtt, most azt írja, hogy Alonso a Lotus versenyzője lehet jövőre.

A brit istálló idén eddig csak 8 pontot szerzett, és továbbra is anyagi gondokkal küszködik. Sokáig még az is kérdéses volt, hogy Kimi Räikkönen távozása után a gárda rajthoz tud állni a Forma-1-ben. A hírek szerint Flavio Briatore, aki még mindig Alonso menedzsmentjének egyik legfontosabb tagja, a Lotus-hoz akarja leszerződtetni a barátját, akivel 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet ünnepelt a Renault csapatfőnökeként.

A Lotus jövőre Mercedes motorral fog versenyezni, és Alonso úgy véli, hogy ezzel a döntéssel a gárda bajnokesélyes lehet. Természetesen ez esetben a Santander bank is beállna a Lotus mögé, mely jelenleg Pastor Maldonadónak köszönheti azt, hogy az F1-ben versenyezhet, hiszen a PDVSA olajtársaság támogatása nélkül valószínűleg idő előtt távozniuk kellett volna. A hírek szerint Alonso érkezésével Maldonado és a francia csapattársa is távozna, hiszen Lawrence Stroll, multi-milliárdos üzletember bevásárolná magát az istállóba, hogy a fiának, Lance-nek ülést biztosítson az F1-ben. Lance jelenleg a Ferrari Junior programjában dolgozik, és ő lehetne Alonso csapattársa.

Videók