Schumacher felesége elárulta, hogy került Michael a Ferrarihoz

A Jean Todtról szóló filmben a német pilótáról is sok szó esett.


A Canal+ nemrég mutatta be a „La Method” című dokumentumfilmjét, amely a Ferrari korábbi főnökének, Jean Todtnak a karrierjét követi nyomon. A készítők a film egy részében Michael Schumacher előtt tisztelegtek, aki különleges kapcsolatot ápolt Todttal. Az egykori pilóta egészségügyi állapotáról ezúttal sem árultak el túl sokat, a csapatfőnök és versenyzői kapcsolatról azonban annál többet tudhatnak meg a nézők.

„Még mindig küzd, és csak abban reménykedünk, hogy javul az egészségi állapota"
– mondta Todt, aki azt is elárulta, hogy néha néz F1-es futamokat Schumacherrel.

A filmben Schumacher felesége, Corinna is megszólalt és elmesélte, miként került akkor már kétszeres világbajnok férje az olasz istállóhoz, amelyben aztán 11 szezont töltött el.

„A kertben ültünk, amikor Michael megkérdezte, mit gondolok arról, hogy a Ferrarihoz szerződhet” – árulta el Corinna.

„Mondtam neki, hogy ha tényleg lehetősége van arra, hogy oda igazoljon, akkor ezt meg kell tennie, mert ez egy egyedülálló lehetőség, amit nem szabad kihagynia.”

„Michael nagyon jól tudja, kiben bízhat. Azt hiszem, már megegyezett Jeannal, mert korábban beszélt arról, hogy szeretne vele dolgozni."

Todt azt kívánta, bárcsak Schumacher részt vehetne a dokumentumfilmben, hogy elmagyarázza, miértdöntött úgy, hogy a Ferrarihoz igazol.

„Jó lenne, ha az egész történetet Michael mesélhetné el, mert én sem voltam mindig ott" – mondta Todt.

„Michael továbbra is az életem része, és ez nem fog változni, bármi is történjen. Ma az a kérdés, hogyan lehetünk együtt, és hogyan segíthetek neki és a családjának."

Corinna hangsúlyozta, hogy Todt akkor is közel állt a családjához, amikor Schumacher balesetet szenvedett és nekik segítségre volt szükségük.

„Jó időkben Michael barátjának lenni nagyszerű szórakozás, de amikor a dolgok megváltoznak, és hirtelen valaki már nem tud sokat tenni, segítségre van szüksége, vagy ha nyaral, és valami rossz történik, akkor tényleg látni fogja, ki a barátja" – jegyezte meg.

„És Jean minden bizonnyal ezen kevesek közé tartozik. Jó tudni, hogy Jean ott van Michaelnek, ha kétségeink vannak. Ha tudod, hogy ott van valaki, aki mindent megtenne érted és gondol rád, az igazi ajándék."

Borítókép: Clive Mason /Allsport

Videók