„Russell megmutatta, hogy a Mercedes helyesen döntött”

David Coulthardot már meggyőzte Russell.


David Coulthard is hasonlóan vélekedik, mint Nico Rosberg, szerintük a Mercedes nagyon jól döntött, amikor George Russellt választották az idei szezonra.

A Mercedes és Valtteri Bottas útjai 2021 végén váltak el öt év után. Az igazat megvallva a váltás eddig, mind Bottasnak, mind Russellnek jól sikerült. Bottas a vártnál versenyképesebb, az Alfa Romeóval már 30 pontot gyűjtött, és azon kapta magát, hogy közvetlenül a Mercedes autó ellen versenyzett. Russell mindeközben a maximumot hozza ki az autóból. A Mercedes küzd, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket , és az elmúlt négy versenyen megelőzte hétszeres világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont – kiépítve egy 23 pontos előnyt a csapattársával szemben a tabellán.

Kép

Rosberg nemrégiben úgy fogalmazott, hogy a Mercedes zseniális döntést hozott Russell leigazolásával. Coulthard pedig egyetért azzal, hogy brit társa bizonyítja, hogy ez volt a megfelelő időzítés, miután a 24 éves pilóta három szezont töltött azzal, hogy a Williamsnél csiszolja a tehetségét.

„Remek szezonja van. Igen, ez nem az az autó, amelyre azt hitte, aláírt, ez most nem egy nyerő kocsi, de kétségtelen, hogy a Mercedes helyesen döntött, hogy lehetőséget adott neki” – mondta Coulthard a Channel 4-nek.

Kép

Borítókép és fotók: Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team / Twitter

Videók