Russell: Így árthatott volna Hamilton Verstappen karrierjének
George Russellnek három küzdelmes évet kellett végignyomnia a Williamsnél, mire megkapta a lehetőséget a Mercedestől. Ezzel szemben Max Verstappen csupán egy Toro Rosso-s szezon után felkerült a Red Bullhoz, mitöbb, egyből elsőszámú pilóta lett.
Russellt arról kérdezték, előnyként éli-e meg azt, hogy volt lehetősége a mezőny végén pallérozódni, vagy inkább hátráltatták ezek az évek.
„Ezt sosem tudhatod. Én olyan ember vagyok, aki számára mindig félig tele a pohár.”
„Mondhatnám, hogy elvesztegettem három évet az életemből a mezőny végén, de inkább úgy élem meg, hogy több lehetőségem volt gyakorolni a versenyzést, mint sok olyan riválisomnak, akiket egyből mélyvízbe dobtak.”
„Voltak, akik túl hamar kerültek a nagy lehetőség kapujába, és nem tudtak vele élni.”
„De vegyük Max Verstappen esetét. 18 hónap után megkapta a nagy esélyt, de gondolj bele. Ha egy olyan csapatba kerül, mint a Mercedes, ahol Lewis Hamilton az elsőszámú pilóta, az árthatott volna a karrierjének.”
George Russell azzal indokolta véleményét, hogy egy ilyen karizmatikus pilóta mellett sokkal nehezebb dominálni, illetve a saját szád ízére szabni az autót, ez pedig egy fiatal pilótának sokszor inkább hátrány, mint előny.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images
Címkék: george-russell, lewis-hamilton, max-verstappen, forma-1