Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik brazil szabadedzésen

A harmadik brazil szabadedzés is Nico Rosberg elsőségét hozta. A német ezúttal 0,1 másodpercet vert Lewis Hamiltonra. Mögöttük a két Williams, Felipe Massa és Valtteri Bottas zárt. Sebastian Vettel csak 11., Fernando Alonso mindössze nyolc körig jutott.


Nico Rosberg ma délelőtti elsőségével mindhárom szabadedzésen az élen végzett – akárcsak Lewis Hamilton tette azt a múlt héten Austinban. Angol ellenfele alig 0,1 másodperccel lemaradva követte őt, ám feltartották a második lágy keveréken futott gyorskörén.

Hamiltonnak egyébként sem volt sima tréningje, hiszen az utolsó körei előtt sorozatban a negyedik versenyhétvégén is kipördült, kockásra fékezve ezzel az abroncsait. A legújabb félfordulatát követően kiterjedt beállítás-változtatások következtek a 44-es kocsin, mielőtt a bajnoki éllovasnak végül sikerült megközelítenie a csapattársát.



A két Ezüst Nyíl mögött a Williams duója végzett, a harmadik helyen a helyiek kedvencével, a brazil Felipe Massával – akit egyébként szintén feltartottak a gyakorlás végén.

Utóbbi esetben a force indiás Sergio Pérez volt a ludas. A teljesen kihagyott pénteki edzésnapja után a mexikói ma végre zavartalanul megtehette az első köreit az újraaszfaltozott Interlagosban. Másfelől viszont sem ő, sem a tegnap szintén keveset futó Jean-Éric Vergne nem bizonyult túl gyorsnak ezen a reggelen.

Nico Hülkenberg is problémákkal küszködött a harmadik edzésen a másik Force Indiával, ám a német fékhibáját szűk fél óra alatt orvosolták a szerelők.



Jenson Button és a McLaren jelentette, hogy a wokingiak csapatának is sikerült mára megoldania a pénteki beállításbeli gondjaikat.

A délelőtt krónikájához tartozik még, hogy a sauberes Esteban Gutiérrez tegnapi elektronikai problémái olyan súlyosnak bizonyultak, hogy a csapat jobbnak látta egy teljesen új kasztnit „felhúzni” a mexikói számára a folytatásra. Gutiérrez ezzel körözött ma, s lett a 16. leggyorsabb.

A borult égbolt – valamint a péntek éjszaka özönvízszerűen lezúduló csapadék – ellenére a harmadik edzést is teljesen száraz pályán rendezték meg, miközben az előrejelzések még mindig közeledő esőre figyelmeztetnek, amit a közép-európai idő szerint 17:00-kor kezdetét vevő időmérő edzésre várnak.

Eredmények

Videók