Forma-1 / Motorsport

Räikkönen: "a Ferraritól fogok visszavonulni!"

 

""

A mezőny korelnöke 2007 és 2009 között már versenyzett a nagy múltú olasz alakulatnál, ahol első nekifutásra el tudta hódítani a világbajnoki címet – máig ez a Ferrari utolsó egyéni bajnoki címe -, két évvel később azonban viharos körülmények között távozott a csapattól. A finn klasszis a következő éveket ralizással töltötte, 2012 előtt viszont elfogadta a Lotus ajánlatát és visszatért a királykategóriába. Itt két év alatt két futamgyőzelmet és számtalan dobogós helyezést szerzett, teljesítménye pedig ismét felkeltette a Ferrari vezetőinek figyelmét.

Räikkönen idén újra a vörösök versenygépét terelgeti, visszatérése azonban a vártnál gyengébbre sikerült, tizenhárom futam alatt ugyanis csak kétszer tudta legyőzni csapattársát, Fernando Alonsót. A 2007-es világbajnok több alkalommal is elismerte, nem tudott tökéletesen alkalmazkodni az idei versenygéphez. Kijelentései hallatán és a gyengébb szezonkezdet láttán többen felvetették, hogy a finn kilép 2015-ig szóló szerződéséből és már az idei szezon végén befejezi Forma-1-es pályafutását. A világbajnok most egyértelműen cáfolta ezeket a híreszteléseket.

"Nem, én sohasem mondtam ilyet – tette egyértelművé a CNN-nek nyilatkozva. – Egyetlenegy dolgot mondtam, mégpedig azt, hogy a Ferrarinál fogom befejezni a Forma-1-es pályafutásomat, az emberek ezt követően jöttek azzal, hogy erre már a szezon végén sor kerül, és hogy már most abba fogom hagyni. Ezeket a pletykákat az újságok generálják; általában előkerül egy srác, aki valami nagyot akar írni, viszont ezek tényleg csak pletykák" – folytatja a hússzoros futamgyőztes, aki egyelőre nem rendelkezik konkrét tervekkel az F1-es karrier utáni időkre.

"Eléggé egyértelmű, hogy már nem vagyok fiatal srác, és az is nyilvánvaló, hogy szeretnék egy kicsivel több dolgot is csinálni az életben, mint a Forma-1-ben való versenyzés. Egyértelmű terveim azonban még nincsenek, leszámítva azt, hogy a Ferrarinál fogom befejezni a pályafutásomat" – hangsúlyozza. Räikkönen egyébként a nyáron úgy nyilatkozott, hogy szerződése lejártát követően valószínűleg elhagyja a királykategóriát – ezt az interjúrészletet menedzsere később igyekezett pontosítani -, legutóbb viszont nem zárta ki a hosszabbítás lehetőségét sem.