Nico Rosberg szerint ezt a magatartást kell elkerülnie Max Verstapennek

A csúcson könnyen a fejébe szállhat a siker az embernek, de mit várhatunk a hollandtól az év hátralevő részében?


Nico Rosberg jó tanácsokkal látta el Max Verstappent, aki jelen pillanatban több, mint kényelmes előnnyel vezeti a világbajnokságot, és féltávnál sikerült elérnie azt is, hogy mexikói csapattársa a remény legkisebb szikrája nélkül vonuljon pihenőre a bajnoki címmel kapcsolatos álmait illetően.

2016 világbajnoka szerint azonban fontos, hogy a holland kiválóság a csúcson is elkerülje az önteltséget, ami könnyen a bukásához vezethetne.

„Általában vigyáznia kell, hogy elkerülje az önteltséget. Egy elképesztő hangulatban van, ahol senki nem érhet a nyomába – és gyakran itt jön elő annak a kockázata, hogy az ember önelégülté válik és veszít kicsit a motivációjából. Szóval óvatosnak kell lennie ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor nem látom, hogy ennek nagy lenne a valószínűsége, mert a hozzáállása fenomenális, és rendkívül koncentrált, mindig két lábbal áll a földön. Olyan ez, mint a művészet. Csodálatos.”

A mezőny jelenleg nyári szünetét tölti, Max Verstappen pedig legközelebb épp hazai közönsége előtt bizonyíthat augusztus 25-től kezdődően.

Borítókép: Tóth Zsombor / Sport365

Videók