Minden rosszban van valami jó: kihasználja Vettel utolsó helyét

A Ferrari úgy döntött, kihasználja Sebastian Vettel tegnapi balszerencséjét, vagyis ha a németnek már mindenképpen a mezőny végéről kell indulnia, új erőforrásegységeket épít autójába. Sőt, még a váltót is kicserélik a futam startja előtt.


Csak az utolsó rajthelyet szerezte meg a Szingapúri Nagydíj tavalyi győztese, miután gondok adódtak autója stabilizátorával (ez idővel mindenki számára egyértelművé vált, a Ferrari ugyanis három keréken vette a kanyarokat). A probléma talán a lehető legrosszabbkor jött, a német ugyanis úgy érezte, akár az első sorba is bekerülhetett volna, ha autója tökéletesen működik.

De nem működött, így meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy csak a mezőny végéről vághat neki a megmérettetésnek. A Ferrari számára azonban adott volt a lehetőség, hogy némi „előnyt” kovácsoljon a tegnapi hibából, azaz kicseréljen néhány erőforrásegységet, melyekből a német egyébként is az utolsót használja (amit még szankciók nélkül használhat). A vörösök úgy döntöttek, élnek a lehetőséggel, azaz új egységeket építenek Vettel autójába.

Egészen pontosan új belső égésű motort, új turbófeltöltőt és új MGU-H-t (hőenergia-visszanyerő rendszert) kap – ezt néhány perccel ezelőtt a Nemzetközi Automobil Szövetség is megerősítette. Ezzel a Ferrari elejét veheti egy későbbi cserének, amire minden valószínűség szerint szükségük lett volna, hiszen a német autójában az említett komponensek ciklusuk végéhez közeledtek.

A Ferrari az említett egységek mellett a váltót is kicseréli pilótája autójában. Ezért a szabályok szerint öt rajthelyes büntetés jár, ez azonban Vettel esetében lényegtelen, hiszen mindenképpen a mezőny végéről indul, a következő helyszíneken viszont hátrányba kerülhetett volna. Természetesen a motoregységek cseréjéért is büntetés jár, ám a gyakorlatban ezek sem járnak hátrasorolással.

Vettel a rossz rajtpozíció ellenére is bízik abban, több pontot is szerezhet a futamon. „Maradt néhány új gumink, szóval egy biztonsági autós fázis esetén talán tehetünk valamit a taktikával. Nem lehetetlen az előzés sem, legalábbis az előttünk lévő autóknál gyorsabbak vagyunk, szóval majd meglátjuk, mi lesz. Egy biztonsági autó visszahozhat minket oda, ahol lennünk kell. Hosszú a futam, és bármi megtörténhet, szóval ostobaság lenne azt mondani, hogy csak egy-két pontot szerezhetünk a rajtrács végéről. Bármi megtörténhet. Így állok hozzá a futamhoz” – nyilatkozta.

Videók