Mick Schumacher újabb trükköket lesett el Vetteltől

A fiatal német nagyon élvezte, amikor fej-fej mellett haladtak Zandvoortban.


 Roppant „romantikus” Mick Schumacher és Sebastian Vettel kapcsolata. Mick többször elmondta, számára Seb ugyanazt a szerepet tölti be, mint neki az apja, Michael Schumacher anno.

Miami után most Hollandiában is egymással kellett csatázniuk, ám ennek komoly tétje nem volt, ugyanis Mick a 13. helyen végzett, egy pozícióval megelőzve Vettelt.

A négyszeres világbajnok egyfajta mentoráltjaként tekint Mickre, akinek rengeteget tanított ezidáig is, most pedig ismét lehetősége volt az ifjú titánnak ellesni tőle egy-két trükköt.

„Nagyon jól éreztük magunkat” – kezdte Mick, akinek a jövője bizonytalan, ugyanis minden bizonnyal kikerül majd a Ferrari pártfogásából.

„Együtt mentünk 3-4 kanyaron keresztül. Ez számomra nagyon szórakoztató volt.”

„Sokat tanultam tőle ezekben a kanyarokban, most is megmutatta, milyen trükkökre képes. Remélem sikerül eltanulnom tőle és használni a későbbiekben.”

Fotó: Alex Pantling - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

 

Videók