Meglepő helyen szimatolt a McLaren új erőforrás után

Zak Brown két futam között sem pihen, de arra aligha tippelt volna bárki, hogy épp itt köt ki.


A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown Milton Keynsben, a Red Bull főhadiszállásán járt, hogy megtudja, a későbbiekben lenne-e lehetőség a két csapat közti együttműködésre.

Egyelőre nem kell aggódnia a Mclarennek, mert a Mercedessel áll szerződésben, viszont szeretnék megismerni a lehetőségeiket és előre tervezni. A Red Bull megállapodása már kész a Forddal 2026-tól, így ez is lehet egy opció a Brownéknak.

„Azt hittem, hogy csak ebédelni jött” – válaszolt viccesen Christian Horner a találkozó kapcsán az independentnek.

„Természetesnek tartom a tárgyalásokat a potenciális ügyfeleinkkel, akiket érdekel a csomagunk.”

Andrea Stella, a wokingiak új csapatfőnöke is hasonló véleményen volt, mint kollégája.

„Gondolnunk kell arra is, mi lesz pár év múlva, szeretnénk látni a lehetőségeinket, és túl nagy meglepetést szerintem nem okoztunk azzal, hogy ott jártunk” – mondta, majd hozzátette, hogy a Hondával is folytak egyeztetések.

Az egyelőre Mercedes motorral versenyző alakulat legközelebb Szaúd-Arábiában gurul a pályára a március 17-i hétvégén.

Borítókép: Sport365 / Tith Zsombor

Videók