Masi nyitott a Hamiltonnal való beszélgetésre

Rajta nem múlik a dolog.


A korábbi Forma-1es versenyigazgató, Michael Masi nyitott arra, hogy leüljön beszélgetni Lewis Hamiltonnal.

Michael Masi azt követően távozott posztjáról, hogy megkérdőjelezhető döntést hozott a 2021-es zárófutamon, ami aztán kihatott a világbajnoki cím sorsára is. Sokan azt gondolják, hogy Max Verstappen Masi döntésének köszönhetően tudta lehagyni az utolsó körben Lewis Hamiltont, ami végül a brit világbajnoki címébe került.
A szakember a Supercars Bizottság elnökeként az Ausztrál Nagydíjon visszatért a Forma-1-be, a futam előtt pedig arról is beszélt, mit gondol a fentebb említett állításokról.

„Mindenkinek megvan a saját nézőpontja, és mindenkinek joga van a véleményéhez” – mondta a Daily Mailnek.

„Tiszteletben tartok minden véleményt, de nem dolgom, hogy kommentáljam ezeket. Ha megkeresnek egy beszélgetésre, állok elébe. Mindig is nyitott voltam erre” – jelentette ki.

Bár ezek alapján Masinak nem lenne ellenére, hogy leüljön beszélgetni Lewis Hamiltonnal, ez aligha fog megvalósulni. A versenyhétvége előtt a hétszeres világbajnok ugyanis kijelentette, nincs mit mondania Masinak, és csak a jövőjére koncentrál.

Borítókép: Qian Jun/MB Media/Getty Images

Videók