Magnussen a sprintfutamon is megviccelné a mezőnyt

Csak élvezni akarja a lehetőséget.


Kevin Magnussent nem nyomja össze a pole pozíció megszerzése miatt rá nehezedő súly.

A Brazil Nagydíj időmérő edzését Kevin Magnussen nyerte, ezzel életében először az első helyről indulhat majd.

A dán hullámvasút-szerű karriert tudhat maga mögött, melynek első évében pontot szerzett a Mclaren pilótájaként. Ezt az eredményt azonban nem sikerült megismételnie így sokáig csak a tartalékpilóta szerepe jutott nekik. Magnussen idén tért vissza az elsőszámú pilóták közé. A Haas színeiben számos pontot szerzett már, most pedig elérte talán eddigi legnagyobb sikerét. Az elsőszámú rajthely megszerzése utána versenyző elismerte, hogy eddigi karrierje egy érzelemdús utazás volt.

„Ebben a sportágban fel-le ingázom, de az biztos, hogy az ilyen napok nagyon szórakozatóak.” – mondta a Sky Sportsnak.

„Akkor (2014-ben) nem tudtam, mire számítsak. Úgy jöttem be, mint egy arrogáns kisgyerek, aki azt hiszi, hogy ő a világ királya. Utána sok nehéz pillanatom volt, ami megmutatta, milyen nehéz is valójában ebben a sportágban.”

„Most a pole pozícióban vagyok, szóval élvezni fogom. Szombatig élveznem kell ezt a pillanatot, és fel kell állnom a pole pozícióba. Nagyon szórakoztató lesz látni a kis fehér Haas-t az első helyen. Még mindig nem igazán hiszem el” – mondta, majd hozzátette milyen taktikával készül a sprintsutamra.

„Maximálisan támadok, és csinálok valami viccest.”

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor

Videók