Leclerc hamar elkapta a ritmust és egyelőre szárnyal "otthon"

A hazai pályán versenyző monacói egyelőre elégedett, de figyelmeztetett, hogy továbbra sem engedhetnek ki.


Charles Leclerc optimista kilátásokkal kecsegtetett a Ferrari monacói tempójával kapcsolatban, miután ígéretes első napot teljesített a hazai versenyén, de tudja, hogy meg kell tartania ezt a formát, és azt is elárulta, hogy talán keményebben nyomta, mint a riválisai.

A monacói pilóta csak az ötödik legjobb időt érte el az 1. szabadedzésen, ám a köridejét a kemény keverékű gumikon futotta, míg a körülötte lévők a Pirelli lágyabb abroncsait használták.

Az alaptempóját a második edzésen még inkább megcsillantotta, a 26 éves versenyző volt a leggyorsabb - majdnem két tizedmásodperccel megelőzve Lewis Hamiltont, és több mint fél másodperccel megelőzve Max Verstappent.

„A közepes [gumikon] nagyon erősek voltunk” - mondta a Ferrari versenyzője az F1TV-nek az FP2 után. „A lágyakon nehezen tudtunk mindent összerakni. Végig nagy volt a forgalom, de összességében egyelőre jó autónk van - elég magabiztosnak érzem magam az autóval. Azonban szuper fontos, hogy ezt a ritmust megtartsuk a harmadik szabadedzésen is, mert Monaco már csak ilyen. Lehet, hogy ma egy kicsit több kockázatot vállaltam a többiekhez képest, ami kifizetődött. Azonban minden a holnapi kvalifikáción múlik, amikor mindenki elkezd a határon menni. Eddig úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon jó munkát végeztünk. De tovább kell dolgoznunk, továbbra is magunkra kell koncentrálnunk, de ez egy pozitív első nap" - értékelt Leclerc, aki továbbra sem szerzett még csak dobogót sem a hazai versenyén.

A Ferrari az imolai hétvégén küszködött a tempóval, az akkumulátorok üzembe helyezésével kapcsolatos problémák miatt az olaszok még a továbbfejlesztett csomaggal is az élmenők mögött kullogtak. A monacói pálya jellegéből adódóan azonban ezen a hétvégén ez kevésbé lesz probléma.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365

Videók