Leclerc elmondta mire számít a Ferraritól Ausztráliában
2022-ben Charles Leclerc számára még fényesen ragyogott a nap Melbourneben: az élről indult, győzött és övé lett a leggyorsabb kör is. Egy évvel később már más a helyzet, az olaszok eddig kevesebb, mint több sikerrel próbálnak kikecmeregni a gödörből.
„Igen, kellemes emlékeim vannak tavalyról, de most egy másik szituációban vagyunk.”
„Tisztán látom, hogy a teljesítményünk nem olyan jó, mint az előző évben, de keményen dolgozunk az élmezőnybe való visszatérésen.”
„Teljesen motiváltak vagyunk, és tudjuk, min kell dolgoznunk, de nem hiszem, hogy csoda történne ezen a hétvégén."
„Ezt követően azonban lesz három hét szünetünk, amit a lehető legjobban próbálunk majd felhasználni és olyan gyorsan alkalmazni a fejlesztéseinket a kocsin, ahogy csak tudjuk.”
A monacói szerint a kvalifikáción erősek lehetnek, de a problémák mindig akkor ütik fel a fejüket, ha egy kicsit nehezebbé válik a gépük, így hasonló versenyre számít, mint Szaúd Arábiában.
Borítókép: Tóth Zsombor / Sport365
Címkék: charles-leclerc, ferrari, ausztrál-nagydíj, forma-1